Előzmények
Előzmények
Az újabb magyar irodalom fejlődése a proletárforradalmak és az imperializmus korában megy végbe. A haladó erőknek a fasizmussal szemben folytatott küzdelme ugyan csupán a harmincas évek elejétől kezdve határozza meg döntően a kor szellemi arculatát, mégis e két társadalmi erő egymásnak feszülése több európai országban az első világháború végétől kezdve ott rejlik tektonikus erőként a felszín alatt. Már a húszas évek polgári és szocialista irodalma Európa-szerte ideges vibrálással jelzi a nyílt összecsapásra készülődés izgalmát. Hogy "tőke és fasizmus jegyesek" (József Attila: Farsangi lakodalom, 1931), az sokak előtt csak később válik majd világossá Magyarországon. Itt üti fel a fejét először a nyílt erőszak, de még nemzeti és keresztény jelszavakkal takarózik és csupán restaurációt hirdet. A magyar munkásosztály hősies és dicsőséges 1919-es vállalkozásának véres elfojtásából, minden haladó erő kíméletlen üldözéséből azonban mind határozattabb kontúrokkal bontakozik ki egy egészen új jelenség: a feudális vonásokkal átszőtt polgári társadalmi rendszert minden eszközzel védő nyílt diktatúra.
A magyar irodalom egy része, elsősorban az emigrációban, határozottan reagál már erre a "korai" fasizmusra is. Bécsben a legkülönbözőbb világnézeteket valló írók magas színvonalú publicisztikai tevékenységet fejtenek ki a Horthy-féle ellenforradalmi rezsim ellen. Ebből a kórusból is kiemelkedik Gábor Andor maróan szellemes publicisztikája és gúnyoros-melankolikus lírája. A fasizmus embertelenségével viaskodnak Barta Lajos, Barta Sándor, Gyetvai János, Hidas Antal, Illés Béla, Komját Aladár, Lékai János, Lengyel József s mások is. Kisregények, novellák és színdarabok születnek s izzó hangú versek, melyek magyar és idegen nyelveken igyekeznek szítani Európa -és Amerika-szerte a felháborodás viharát a magyarországi új-középkor ellen, és segíteni a szomszéd országokban még folyó proletár osztályharcot. Idehaza az irodalom első reagálása a megdöbbenés, a letargikus fájdalom. A megvertség és keserűség érzése füstölög a többnyire zaklatott hangvételű lírában, s csak néha-néha csap ki a megvetés és tiltakozás lángja a felszín alól, mint például Nagy Lajos Farkas és bárány című novellájában.
A forradalmak bukásának tudata és a nyílt ellenforradalom légköre sorvasztóan hat minden haladó szellemi mozgalomra, és ez messzemenően meghatározza az induló írói nemzedékek pályáját éppúgy, mint a régebbi kezdeményezések folytatását. A szocialista irodalom és a polgári radikális irodalom egy része emigrációba kényszerül, évtizedekre kiszorul a magyar szellemi életből. Itthon pedig a Nyugat korábbi progresszív szándékai meghalványodnak: a mozgalom kiemelkedő képviselőit évekig üldözi vagy mellőzi a hivatalos Magyarország. Nyílt megfélemlítés és belső cenzúra, elfojtott tervek és a képes beszéd kora kezdődik újra. A fasizmusról nyíltan még nem sok szó esik, de egyre sötétedő félelmetes árnyai már komorrá teszik a légkört.
A húszas évek második felében kialakult viszonylagos gazdasági konszolidáció késleltette a fasizmus előretörését, s így a szociális érzékenységű irodalom figyelmét az általános társadalmi problémák kötötték le. Az évtized fordulóján kibontakozott gazdasági válság a magyar irodalom egészébe új erőt öntött 313az irodalom nagy részét baloldali irányban befolyásolta. A szocialista irodalom viszonylagos kibontakozásáról beszélhetünk ekkor; még a polgári művészek és esztéták is arra figyelnek fel, hogy az egész magyar irodalom a valóság felé fordul, s a líra súlyosabbá válik (Babits, Komlós). Ezt az egészséges, biztató fejlődést azonban alig pár év múlva megakasztja a németországi fasizmus uralomra jutása nyomán kelt szellemi zavar. A frontok újra összekuszálódnak, életművek és pályák újabb irányt vesznek, jelentős mozgalmak elakadnak vagy tévútra futnak, s az út végén írói életek hullanak a tömegsírokba; hiteket pusztító és eszméket próbáló viharral tör a magyar szellemi életre a barna veszedelem. A "líra ellenforradalmá"-ról ír ekkor Halász Gábor: a valósággal való józan szembenézés helyett az éterikus finomságok és a megfoghatatlan, elomló érzések megfogalmazása felé hátrál a korabeli líra egy része. Ez a hátrálás, ez a zavart védekezés ha nem is kizárólagos, de jellegzetes vonása lesz a magyar irodalom antifasizmusának.
E jelenség mélyebben fekvő oka abban keresendő, hogy az 1920 óta hatalmon levő ellenforradalmi rendszer tűzzel-vassal irtotta a legkövetkezetesebb haladó erőket; a kommunista pártot illegalitásba szorította, kádereit börtönnel és akasztófával sújtotta, a szociáldemokrata pártot semlegesítette; nacionalista és soviniszta uszítással mérgezte a tömegek tudatát, s állandó szovjetellenes propagandával fokozta azt a szellemi bizonytalanságot, amely a magyar értelmiség körében uralkodott a kommunista társadalmi rend megítélésével kapcsolatban. Mindez közvetve vagy közvetlenül kihatott az irodalom fejlődésére is.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
