Pázmándi Horvát Endre (1778–1839)
Pázmándi Horvát Endre (1778–1839)
Jobbágycsaládból származott. A tehetséges parasztfiú számára az egyházi pálya igérte az akkor lehetséges emelkedés útját. 1806-tól Téten, a Kisfaludyak hazájában látja el a plébánosi tisztséget. Úgyszólván haláláig nyomasztották életét az egyház gyanakvásai és intrikái.
Költői hírét a ciszterci rend hexameteres történetével, az 1814-ben megjelentetett Zirc emlékezetével alapozta meg. Kazinczy lelkesen üdvözölte e munkát, dicsérte nyelvi újításait és a benne helyenként megnyilatkozó hazafias szellemet. A pesti magyar színház ügyében írt hexametereit (1815) még nagyobb lelkesedéssel köszöntötte: "Lelkem leborulva hódol az ő géniuszának." A téti "géniusz" maga is tisztelettel viseltetett Kazinczy iránt, de nem mindenben követte nyelvújítási elveit, hiába kereste fel személyesen is a széphalmi mester. Pázmándi Horvát Endre felkészülten vitatkozott Kazinczyval, a Tudományos Gyűjteményben is kifejtette álláspontját. Költői gyakorlatában nem zárkózott el a nyelv újításától; az Árpád című eposzához függesztett Szókalauz bevezetőjében azt írta: "Nem úgy ragaszkodom a régi szókhoz, mintha azokat eggyül eggyig szent ereklyéknek tartanám… Azt sem mondom, hogy új szókra nincs szükségünk…" 440Pázmándi eposza csak évekkel a Zalán futása után, 1831-ben jelent meg. A költő elnyerte vele az Akadémia 1831. évi nagyjutalmát, s némi elégtétel lehetett számára, hogy a Zalán futása nyolcvannyolc előfizetőjével szemben az ő Árpádját csaknem négyszázan rendelték meg.
Pázmándi Horvát Endre a tízes években, a Zirc emlékezete megjelenése után lett a "magyar Vergilius" cím várományosa. Barátja, Horvát István biztatta a honfoglalási eposz megírására, s történelmi instrukciókkal is ellátta. A költő 1821-ben fogott hozzá a nagy munkához, de közben többször félbeszakította: kisebb hexameteres eposzokat, történeti tárgyú elbeszélő költeményeket írt (Gritti Lajos, 1821; Csesznek vára, 1826; Török Bálint a feleségének, 1824; stb.). Ezeket lelkesen fogadták az Auroránál. Árpád eposzának három részletét közölte az Aurora első kötete; ezek a részletek is ösztönzői lehettek a Zalán futásának. Pázmándi Horvát Endre Árpádja nem mérkőzhetik Vörösmarty hőskölteményével: hosszadalmas, gyakran önmagát ismétlő mű, melyet csak itt-ott pezsdít fel a szerző nyelvi leleménye.
Pázmándi Horvát Endre írt néhány ízes, eleven ritmusú bordalt és népdalt is. Boldog öreg című disztichonos költeményében lírai hangulattal idézte fel élete korszakait. Elkezdte Blumauer Aeneis-paródiájának tolmácsolását, de a személye elleni hajsza, a világi verseket üldöző egyházi szigor lehetetlenné tette a munka befejezését.
Toldy, a húszas évek irodalmának érzékeny figyelője, már 1825-ben ezt írta Bajzának: "Már azt kezdjük hinni, sőt hisszük is, hogy Vörösmarty igen felülhaladja Horvátot." Érezhette ezt Horvát Endre is, akiben a húszas évek derekán még élt a Vörösmartyval való versenyzés kedve, de hamarosan beláthatta ennek hiábavalóságát. Nem értette meg, hogy a nemzeti eposz valóságos funkciója a nemzeti függetlenségi mozgalom, a kibontakozó reformkor költői támogatása; a Zalán megjelenése után írt művei inkább Kisfaludy Sándor modorát követik, mintsem a reformkort készítik elő. A költő meghajol Ausztria előtt, eszményíti a klérust, eszményíti a császárt (Sziszeki győzelem, 1827; Magyar Pantheon, 1829). Pázmándi Horvát Endre a tízes években s a húszas évek elején az új irodalmi korszak előkészítői közé tartozott, de nem értette meg a kor lelkét, s időszerűtlen költőjelenséggé vált.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
