Kivételes eljárásban történő tárgyalásról

Full text search

Kivételes eljárásban történő tárgyalásról
Tisztelt Országgyűlés! A kormány kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az egyes törvényeknek a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló T/2373. számú törvényjavaslatot. A kormány kezdeményezte azt is, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő 3 órán belül legyen lehetőség (Dr. Harangozó Tamás Attila: Szégyen!); az összevont vitára, valamint az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra holnap kerüljön sor. Ennek pontos időpontjáról a holnapi napirendet elfogadó döntés keretében határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazata szükséges.
Tisztelt Országgyűlés! Most a döntéshozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/2373. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 120 igen szavazattal, 57 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a határozati házszabály 62. § (5) bekezdése szerint a kivételes eljárásban az előterjesztés részletes vitáját a Törvényalkotási bizottság folytatja le. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokat ma 14 óra 6 percig lehet benyújtani.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me