Hiposztazis, a görög szó eredeti jelentése: valaminek alapja, alja, anyaga, tárgya, azután: valóság, lét, lényeg. A mitológiában: ha valamely istenség valamely tulajdonsága elválik tőle s mint külön istenség személyesíttetik, önállósíttatik. Innét a filozófiai kritikában: valaminek, ami nem önálló, ami csak tulajdonság, cselekvés, tehát csak máson van, vagy más által történik, önállóan létező gyanánt való fölfogása. Platon az eszmét hiposztazálja, Schopenhauer az akaratot, Hegel a fogalmat stb. - H., az orvostanban, sülyedési vérbőség, mely vagy akkor támad, ha a vivőeres vér nem tud kellően a sziv felé kiürülni, részben a szivnek működési gyengesége, részben a mellkas belégzési mozgásnak elégtelen volta miatt, miként ez p. az agonia alatt történik; vagy pedig a halál után jelentkezik, midőn a vér súlyánál fogva a mélyebben fekvő edénykörökben gyülemlik meg. Tulajdonkép azonban csak ez utóbbi tekinthető H.-nak, mert az elsőbb említett körülmények folytán inkább csak az u. n. pangásos vérbőség áll elő; de ezen pangási vérbőség következtében hosszas betegségek alatt előállanak bizonyos kóros változások, melyeket hiposztatikusoknak mondunk, p. az u. n. hiposztatikus tüdőgyuladás, mely a tüdő hátsó részleteinek sötétvörös szineződésében; vérbőség, vizenyős voltában s tömött tapintatában nyilvánul. Szorosabb értelemben vett H. következtében a hullafoltok (l. o.) támadnak.