Hártyásszárnyuak
Hártyásszárnyuak (állat, Hymenoptera Linné, Piezata Fabr., l. a mellékelt képet),
HÁRTYÁS SZÁRNYÚAK.
)
a rovarok egyik rendje, melyet jellemeznek a sajátszerüleg módosult rágó és egyuttal nyaló szájrészek, egybeolvadt előtor, 2 pár hártyás szárny és a teljes átalakulás. Testök oldalt összenyomott, hosszukás, nyulánk. Fejök szabadon mozgó és nagy. Összetett szemeik nagyok és ritkán hiányoznak. Mellékszemeik többnyire vannak (3) és a homlokon elhelyezvék. Csápjaik 3-13 izü, fonal-, sertealaku vagy térdelt, amidőn az alapi csáptőiz (scapus) és a végrészt a csápostort (funiculus) jól megkülönböztethetni. Szájrészeiknél a felső ajak és a rágók általában - kivévén a darázsokat és a hangyákat - kevéssé vannak kifejlődve. Az alsó állkapcsok és az alsó ajak pedig az egyes családok szerint módosul. Igy a méheknél a maxillák késidomuak és a virágban a nektariumok felmetszésére valók, az alsó ajak pedig hosszu és nyalásra alkalmas. A tor három gyürüje többnyire összenőtt. A középtor legjobban van kifejlődve s rajta találhatni a két rezgetyüpikkelyt (tegula) és a torpajzsot (scutellum). Négy keskeny, hártyás szárnyuk van, melyek átlátszók és kevéserüek. A hátsók kisebbek és mellső szélük középtáján egy sor hajlott horgocskákkal ellátottak, melyek a mellső szárnyak hátulsó szegélyébe jönnek és igy röpülés közben mind a négy szárnyuk egy sikot képez. Vannak szárnyatlanok és hullékos szárnyuak is. A lábnál a tompor lehet egy- vagy kéttagu. A potroh vagy ülő, vagy kocsányos és a nőstényeknél vagy peterakóban, vagy fulánkban végződik. A peterakóval megszurják a növényt (gubacsdarázs) vagy hernyót (fürkészek) stb., amelybe azután petéiket rakják. A fulánk pedig majd védelmül, majd a tápláló anyag megszerzésénél fegyverül szolgál. A méheknél p. visszafelé álló horgokkal van ellátva és a szuráskor betörik, a gyilkos darázsoknál pedig horogtalan, tőralaku; ezek ugyanis ivadékaikat ugy látják el eledelllel, hogy különböző rovarokat, hernyókat stb. fulánkjukkal kivégzik vagy legalább megbénitják és ugy cepelik fészkükbe. Idegrendszerük jól kifejlődött, különösen a hangyáknál az agynak megfelelő garat feletti ducpár hatalmas, ami világosan elárulja ez állatok nagyfoku szellemi képességét. A táplálócső mellső részén rendesen 2-3 nyálmirigyet találhatni. A Malpighi-féle edények rövidek, számuk azonban nagy (20-150). Különivaruak, átalakulók és csak egyesek (mint a Platygaster) tulátalakulók. Álcáik vagy szabadon élnek, akkor hernyóalakuak, csakhogy 3 pár torlábon kivül még 7-8 pár állábbal vannak ellátva, vagy pedig zárt helyen élnek és még szüleik által tápláltatnak, amidőn lábatlanok, szintelenek és kukacokhoz hasonlók. Bábjaik szabadok. Az idetartozó rovarok ugy az emberi, mint a természet háztartásában igen fontos szerepet játszanak. Fontosságuk részint abban nyilvánul, hogy a virágpornak egyik virágból a másikba való átvitelét eszközlik, tehát a növények megtermékenyítését nagyban elősegítik, továbbá, hogy életmódjuk következtében más kártékony rovarok tulszaprodását meggátolják, hanem még egyesek táplálékot (méz) v. más, a gyógyászatban használt anyagot szolgáltatnak. Amellett életmódjukban, ösztöneikben s ivadékuk ápolásában annyi szellemet tanusítanak, hogy a rovarok közt az első helyet foglalják el. Egyesek közülük hasonlóan, mint az ember, részint saját maguk, részint ivadékuk védelmére különféle nyagból lakásokat alkotnak. Az egyik bölcsőit falevelekből készíti, a másik lakóhelyét a fába rágja, a harmadik pedig agyagból v. földből készít remek építményt; minő szép és bámulatos p. a darázsfészek, vagy a méhek viaszból készült lépe. Egy másik nevezetesség e rovarok életében, hogy közülök némelyek fajuk fentartása céljából társaságban élnek, ahol a munkafelosztás elve érvényesül. Igy nemcsak himek és kifejlődött nőstények vannak, hanem gyakran még közömbösök (neutra) is, melyek tulajdonképen elkorcsosult nőstények és ezek az ilyen álladalomban élőknél a legnagyobb számot teszik, mivel ők építik az ivadék lakóhelyét és ők szerzik be az eledelt (dolgozók), vagy pedig az államot védik (hangyáknál a katonák). Mindnyájan szárazföldiek, kivévén 2 fajt (Polynema). Az egész földön el vannak terjedve, a tropikus vidékek nemcsak a fajok nagy számában, hanem a fajok szinezetében és nagyságában is kitünnek. Egyesek maradványait már a tertiär korszakban találhatni. Körülbelül 16000 faj ismeretes, melyek közül hazánkban mintegy 4000 faj él. Felosztatnak a következő két alrendre: I. Tojócsövesek (Terebrata), melyeknél a nőstény potrohának vége tojócsőben végződik és rendesen kéttagu tomporral. Ide tartoznak: a levéldarázsok (Tenthredinidć), fadarázsok (Uroceridć), gubacsdarázsok (Cynipinidć), a pteromalidák, proctotrupidák, braconidák és a fürkészek (Ichneumonidć) családok. - II. Fulánkosak (l. o.). A hártyás szárnyuakat szárazon, tűkre felszurva szokás eltenni és konzerválni. Egyeseknek szárnyait, mint a lepkékét, ki is szokták még feszíteni. Hazánkban a hártyásszárnyuak ismertetése körül különösen Mocsáry Sándor muzeumőr szerzett magának nagy érdemeket, aki külföldön is elismert szaktekintély. Hozzája csatlakoznak azután: Frivaldszky János, Paszlavszky József, Szépligeti Viktor, Biró Lajos, Chyzer Kornél, Friese Henrik stb.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
