Állampolgárság,

Full text search

Állampolgárság, vm. állam, politikai nemzet kötelékébe való tartozást jelenti. Honpolgárságnak, állami honosságnak is nevezik, megkülönböztetésül a tartományi és községi illetőségtől, honosságtól. Az állampolgárok összesége az állam jogi népessége, melyet a statisztika a tényleges népességtől, vagyis az állam területén tartózkodó személyek összeségétől megkülönböztetve vesz számba. Mindkettőtől különbözik az állam lakossága, vagyis lakhelyük szerint az államhoz tartozó személyek összesége. Ebben benfoglaltatnak az ideiglenesen távol tartózkodók is, de sem az állam területén átmenetileg levők, sem pedig az állandó künmaradási szándékkal eltávozott állampolgárok ahhoz nem tartoznak. Az állampolgári minőség kiváló jogi érdekü, jogi következményekkel járó állapot még ma is, midőn a művelt államok politikai, morális és gazdasági érdekekből, a jogkülönbség hátrányát az idegenekre jórészt megszüntették. A nemzetközi jog mutatja, hogy a jogügyletekre való képesség bizonyos körülmények között mint függ össze az Á.-gal, hogy különösen családi és örökjogi viszonyoknak elbirálása, birói illetősége tekintetében mennyire az Á. határozza meg az alkalmazandó, az érvényes jogot. Az állampolgári minőséggel jár az államok által az állam határain túl is nyujtott jog- és érdekvédelem melynek természete és terjedelme iránt főlég a konzulátusoknak közigazgatási és igazságszolgáltatási tételes joga nyujt tájékozást. A nemzetközi büntetőjogban is szerepel az állampolgári minőség; a bűnös üldözése tekintetében vallott egyik tan, az ú. n. tiszta Á.-i elmélet szerint, az. állam büntető joga és büntető hatalma mindenütt kiséri annak polgárát. E tan merev érvényesítése természetesen a büntető jogrend kivánalmait alig elégítené ki. A kiadatási szerződések leghívebben mutatják az állampolgári minőség büntetőjogi jelentőségét.
Mindenesetre sokkal fontosabbak az Á.-hoz kötött közjogi kötelezettségek és politikai jogok; igy a bizonyos tekintetben jogi kötelességgé emelt állampolgári hűség és engedelmesség, a katonáskodási vagy honvédelmi kötelesség, a választási aktiv és passziv jogok esküdtképesség, közhivatalra való képesség és igény. Ezeken kivül valóságos jogképen legtöbb állam csak saját honpolgárainak biztosítja az ú. n. alapjogokat aminők p. a gyülekezési, szabad költözködési és letelepedési, kérvényezési és panaszjogok stb. noha mindinkább türetnek eme szabadságok gyakorlatában a külföldi honosok is.. A dolog természete mutatja, hogy az állampolgári minőség csak egységes lehet, hogy egy személy csak egy állam kötelékéhez tartozhatik; az ellenkező a jog- és kötelesség összeütközéseknek egész sorát szüli; ennek dacára jog szerint előállhat a többes Á., mert az A. megszerzésének és elvesztésének módja nagyon eltérőleg van szabályozva az egyes államok által, s nincs kimondva, hogy az Á. megszerzésének előfeltétele, hogy az előbbi honpolgárság az illető állam joga szerint megszünt legyen. Hazánkban az Á.-ot kimerítőleg szabályozta az 1879. évi L. t.-cikk. Ennek alapelve, hogy a magyar honos ilyennek tekintendő mindaddig, mig e minőségét a törvény szerint el nem vesztette.
A magyar Á. egységes szt. István koronája egész térületén s általa egy a jogi magyar nemzet; megszerzik azt: a) leszármazás által a magyar állampolgár törvényes s a magyar állampolgárnő törvénytelen gyermekei; b) házasság által, az a nő, ki magyar állampolgárhoz megy nőül; c) a honosítottak, vagyis az államkötelékbe hatóságilag felvett egyének; ez vagy egyszerü okirattal, vagy ünnepélyes oklevéllel történhetik; amannak előfeltételei a rendelkezési, kereset és önfentartási képesség, 5 évi itt lakás és annak igazolása, hogy kifogástalan magaviseletü, öt év óta az adózók lajstromába fel van véve és belföldi község .kötelékébe való felvétele a község által kilátásba helyeztetett. Az oklevél által való honosítás a régi ünnepélyes honossá fogadásnak mintegy folytatása, de becikkelyezése nem szükséges és nem ad nemességet; a király adja a minisztertanács ajánlatára azoknak, kik a hon körül rendkivüli érdemeket szereztek. Ezek az egyszerü honosítás előfeltételei közül az öt évi itt lakás és adózás kimutatására nem kötelezvék. Megszünik a magyar állampolgárság: 1. hatósági elbocsátás által; ez békeidőben meg nem tagadható annak, ki bűnvizsgálat v. büntető itélet hatálya alatt nem áll; önálló, illetőleg az elbocsátást gyámja beleegyezésével kéri; állami v. községi adóval hátralékban nincs és nem tartozik azok közé, kiknek elbocsátása tekintettel védkötelezettségükre, hadkötelezettségük közeli beálltára (17 éven felüllek), további megszorításokhoz van kötve 2. Hatósági határozattal megszüntethető azok Á.-a, kik idegen állam szolgálatába lépvén, azt a hazai hatóság . felszólítására sem hagyják el 3. Hatósági határozat nélkül megszünik azok Á.-a: a) kik idegen. állampolgárhoz mennek nőül; de ezek visszanyerik azt abban az esetben, ha házasságuk annak eredeti érvénytelensége folytán biróilag feloldatik; b) azoknak a törvénytelen gyermekeknek, kiket külföldi, természetes apjuk hazája joga szerint törvényesít, ha ezáltal azok apjuk honpolgárságát ott megszerzik; c) kik megszakítás nélkül 10 évig távol vannak a magyar kormány v. közös miniszter megbízása nélkül.
A visszahonosítás, vagyis azok honosítása, kik már előbb voltak habár csak honosított magyar állampolgárok, meg van könnyítve az által, hogy a honosítás egyes előfeltételei nekik elengedvék; azoknak tömeges honosítására pedig, kik maguk v. elődeik magyar honpolgárok voltak, tekintet nélkül arra, hogy mikor vándoroltak ki, még további könnyítéseket tett lehetővé az 1886. évi IV. t.-c. Tudvalevő, hogy ezt a e törvényt a bukovinai csángó-magyarok tömeges visszatelepülésének előmozdítása érdekében alkották.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me