Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét.
„Ez Keresztelő János - mondta szolgáinak -, feltámadt, innen van benne a csodatévő erő.”
Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt.
János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd!”
Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották.
Heródes születése napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek.
Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki.
Az - minthogy anyja előre kitanította - így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!”
A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda.
Lefejeztette hát Jánost a börtönben.
Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának.
Akkor eljöttek tanítványai, elvitték és eltemették a holttestet, aztán elmentek, és hírül adták Jézusnak.
A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utána ment a városokból.
Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket.
Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!”
Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”
„Csak öt kenyerünk van, és két halunk” - felelték.
„Hozzátok ide!” - mondta,
s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek.
Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek.
Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.
Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet.
Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában.
A bárka már jópár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt.
Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük.
Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” - mondták, s félelmükben kiabáltak:
Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”
Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!”
„Gyere!” - felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen.
Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram ments meg!”
Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?”
Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült.
Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!”
Átkeltek a tavon és Genezáretnél értek partot.
Az odavalók felismerték, s az egész környéken hírét vitték. Odahordták hát mind a betegeket
és arra kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki érintette, meggyógyult.