Az eltűnt magyar ősköltészet nyomában

Full text search

Az eltűnt magyar ősköltészet nyomában
Az „ősköltészet” fogalma Herder népköltészet-felfogása révén terjedt el a 19. században nálunk is. Ő a nép költészetét, mint minden későbbi költészet forrását nevezte így. Nálunk Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Arany János is osztották e nézetet. Azonban már ők is mintegy szószerint is értették a megnevezést és középkori, honfoglaláskori, sőt az ezt megelőző korok költészetére vonatkoztatták, rendszerint az ősvallás ekkor sokat vitatott kérdéseivel is összefüggésben.
Irodalomtörténészeink közül először Toldy Ferenc kezdte a magyar költészet történetét Attila udvarának, énekmondóinak, a germán hősmondának a hunokra vonatkozó adatai felsorolásával.
Finnugor rokonaink népköltészetét is ekkor fedezik fel. A legsikeresebb példa az Elias Lönnrot által összeállított finn eposz, a Kalevala (1835 és 1849), amely mintaként szolgált Fr. R. Kreutzwald észt eposzához (Kalevipoeg, 1857-1861), századunkban pedig más kisebb finnugor népek folklórjából készített eposzokhoz. A finn M. A. Castrén és a magyar Reguly Antal az 1840-es években indult gyűjtőútra rokonnépeinkhez. Főként epikus énekeket, mítoszokat keresnek. Ezek csakhamar ismertté válnak nálunk is. Sem a középkori magyar történeti források, sem a megindult népköltési gyűjtés sem hozott azonban eposz-konstrukcióhoz elégséges anyagot. Naiv eposzunk c. tanulmányában (1858) Arany János azt a véleményét fejti ki, hogy egykor nekünk is volt szóbeli hőseposzunk, ám ezt senki sem írta le, és a kereszténység gyors, erőszakos terjesztése valósággal eltüntette. Arany a maga művei közül többet középkori (sőt népvándorláskori) eposzok, balladák rekonstrukciójának szánt (Buda halála, Toldi szerelme, Hunyadi-balladaciklus, Zách Klára, sőt Rege a csodaszarvasról, a Toldi estéjében olvasható ének Szent Lászlóról).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me