Időtlenül az időben
Időtlenül az időben
Arany János után száz évvel is ragyognak "őszikék" a magyar lírában. Mégsem az öregkornak tudható be csupán, hogy a sokáig nagybeteg Zelk Zoltán (1906-1981) humorral is megáldott emlékezéseket, szösszeneteket remekelt. Kellett ehhez a Tűzből mentett hegedű (1963) gyónó számvetése, s még korábban a Sirály (1958) zsoltáros feleség- és önsiratása. Kálnoky László (1912-1985) hirtelen, de nem a semmiből ugratta elő alakmását, Homálynoky Szaniszlót: a borongós hangulatot egy életen át kísérő kedély és kritikai érzék adott testet a figurának. Jékely Zoltán (1913-1982) elsőrangú poézist koronázott meg az Évtizedek hatalma (1979) összegyűjtött verseivel, az emberlét zordságának dalaival.
Weöres Sándor (1913-1989) csodagyerek-fölbukkanásának pillanatától szinte nem is reflektált az időre. Életrendjét is a nappalt s éjszakát fölcserélve igazította önmagához. Nagy világmítoszokat lebontva épített maga is maradandó mítoszokat. Szerepváltogató kedve, minden véglegességtől idegenkedő lelki szabadsága a teljes világot költői tárggyá avatta számára. Nyelvteremtő géniusz, aki éppen ezért közszájon forgó gyermekverseivel nem csak a kicsinyeket, a Tűzkút (1964) erotikus ciklusával nem csupán a hevült szerelmeseket, stiláris tréfáival nem pusztán a jó humorúakat találta meg. Ezernyi készsége a Psyché (1972) lapjain összegződött, egy múlt századi költőnő kitalált életét valóságosnak álcázva. Weöresnél több maszkot senki nem váltogatott a magyar lírában – mégis jó ismerőse lesz a jövőnek is az ő kisfiús mosolyú, félelem nélkül az űr felé forduló arca.
Weöres utolsó másfél évtizedében a variációk és a literátori gereblyézés örömének élt. Juhász a nyolcvanas években szerepzavarba került. Nagy Lászlót 1978-ban, Pilinszkyt 1981-ben, Illyést 1983-ban elvesztette irodalmunk. A költészet – ráérezve a világlíra tendenciáira, a korábbi nagy hullámok partot érésére – mindinkább önmagára, tehát a mesterségre fordította figyelmét. Előtérbe került a szépírás filozófiája, néhány metódusa, hatásának és befogadásának alapkérdései. Szembetűnően fölszökött a kényszerű vagy szándékolt lírai torzók száma, fragmentumossá, játékossá lett sok vers, agyonterheltté egypár régi forma (így a szonett) és néhány új (például a haiku, a japán irodalomból ismert rövid vers). Ugyanakkor mutatóba is alig maradt a hagyományos közéleti költészet vagy a szerelmi líra darabjaiból.
Találó kritikusi észrevétel volt 1977-ben, hogy míg a magyar líra 1965 tájt ormokat hódított meg, évtizeddel később már völgyvidéken jár – de változatlanul magaslati levegőt áraszt. Kevesebb lett a nagyság, biztosabb az állandóság; egyszerre nyert teret az ismétlő-variáló megszólalás és a gáttalan kísérletezés.
Kik járnak a mai mezőny élén? Orbán Ottó (1936-) a népdalok, a nemzeti klasszikusok, az európai és amerikai modernek, meg a beat hangját is tudva, hol tragikus pátosszal, hol mulatságosan szólaltatja meg a szenvedő, vétkező embert. Csukás István (1936-) verseiben kincsül kapott aranypénzként, muzsikálva fénylik az élet. Ágh István (1938-) az elvontabb, bonyolultabb fogalmazásban találta meg a hűség, az érzelmi viaskodás, a lelki csöndteremtés tiszta formáit. Fodor András (1929-) műhelyében irodalom, képzőművészet, zene együtt termi a közösség örömére és hasznára szánt verset. Bella István (1940-) a szerelemre hangolta műveit, rendre elhessentve a gyászos előérzeteket. Veress Miklós (1942-) tökéletes rímek és ritmusok habjain táncoltatja a történelem tengerére sodródott ember lélekvesztőjét. Petri György (1943-) az etikai, egzisztenciális és politikai okokból ingerült, dísztelen hétköznapi beszédből desztillált profán, állandóan pusztulás, elmúlás előtti hűvös válságlírát.
A legátfogóbb kísérlet Tandori Dezsőé (1938-). Már-már a fölöslegességig tökéletes formaművészet birtokában, óriáskompozíciókba rendezve sorakoztatja ezernyi költeményét, melyeket monomániásan komoly és nosztalgikusan derűs témáikról (madarak; játékmackók; lóverseny stb.) is fölismerhet az olvasó. Számára az irodalom: létmód, erkölcs; az élet elviselésének morális kritériuma és kizárólagos esélye maga a megírás. (Versválogatása: Vigyázz magadra, ne törődj velem, 1989.)
Kaján Tibor rajza Weöres Sándorról Timár György paródiakötetében jelent meg
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
