Vörösmarty Mihály: ÁLOM | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

ÁLOM

"Emma, Emma, beteg vagyok,

Ég, fagy, borzad tetemem:

Jer segíts, kösd bé fejemet:

Fáj a fejem, fáj szivem.

Nem jősz? Jőj el, így elhagynod

Átok volna hívedet;

Még csak most kell, és nem többször.

Vesd rám csillagszemedet.

Látnom kell még szemeidet,

Látnom amiért veszek

A mosolygó büszke arcot,

Aztán, Emma, elmegyek.

Nézz e homlok fellegére

Ezt is mind te terheled;

Nézd ez égést, nézd e rázást,

Ezt is mind te neveled.

Hajh! vagy a liget határán

Mely kar ért meg tégedet?

Gyenge fürtök hulltanak rád?

Verték márvány kebledet.

De mit szólok? Más baj üldöz,

Oh mért kellett lennem is:

Vagy ha lettem, el nem vesznem,

Mért kellett születnem is.

Vagy mondtam-e, hogy egy isten

Megteremtsen engemet,

S szívet adjon, szívet öljön

Összedúlván éltemet.

Nem mondtam én, némán álltam

A teremtés könyvében:

Ő hozott ki, és elrontott

Véghetetlen kedvében;

Hogy meglássam és szeressem
A napot és szemedet,
S amint láttam, elveszejtsem
A napot és szemedet.

Sírsz? ne sírj. Hajtsd rám fejedet.

Tán egyet még kérhetek,

Az egy csókot, az utolsót,

Aztán, Emma, elmegyek."

És a lányka ráhajolván

Édes csókot vett, s adott,

Kért, mosolygott, és vigasztalt -

De az ifjú - álmodott.

Ébredezvén elszalasztá
Mind a csókot, mind a lányt;
S még kesergé, és ohajtá
A bús kedves látományt.

Nem jön a lány, távol űl az

Dél virágos halmain,

Dalt mond a futó szeleknek,

S a szelek fuvalmain

Elmegy a dal. Hajh! de erre

Barna felhők szállanak,

És viharok, nem örömet,

Fekete hírt hordanak.

Menjetek, ti barna felhők,

Fekete hír gyászai,

Hallgassatok el, viharok,

Bús jövendő hangjai.

Nem hallgatnak, el nem mennek,

Rossz a bús álom mive.

Agg, tünődik, vész az ifju:

Fáj a feje, fáj szive.

Pest, 1824

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me