Szenci Molnár Albert: LXIII. ZSOLTÁR | Verstár - ötven költő összes verse

LXIII. ZSOLTÁR

T. B.
Könyörgése Dávidnak, hogy Isten néki
szabadságot engedjen
az isteni szolgálatban való jelenlételre.

1
Isten, te vagy én Istenem,
Jó reggel kereslek tégedet,
Hozzád ohajtván elepedett
Szomjúság miatt én lelkem.

Én testem hozzád áhétozik,

Szomjúságban elholt szintén
Ez puszta és száraz földen,
Hol semmi víz nem találtatik.

2
Mert látni igen kívánja
Az te erős dicsőségedet
És isteni tiszteletedet
Az te dicső templomodba.

Mert nékem kedvesb életemnél

Az te nagy kegyelmességed,
Kiért én ajakim téged
Dicsérjenek szép énekléssel.

3
Magasztallak én tégedet
Életemnek minden rendiben,
Én kezeimet fölemelvén
Áldom te dicső nevedet.

Örül, mintha drága étkekkel

Jóllakott volna én szívem,
Szent fölségedet dicsérem,
Éneklek rólad nagy örömmel.

***

4
Rólad el nem feledkezem,
Még ágyamban is emlegetlek,
És midőn reggel én fölkelek,
Csak terólad emlékezem.

Mert te énvelem sokszor jól től,

És megszabadítál engem,
Azért most is én életem
Szárnyaid árnyékában öről.

5
Hozzád ragaszkodik lelkem,
Soha el nem szakad tetőled,
Mert megtart engem te jobb kezed,
Midőn kerget ellenségem.

És azkik engem háborgatnak,

Hogy engem eltöröljenek,
Azok hirtelen elvesznek,
Mélyen az föld alá burúlnak.

6
Ellenség miatt elhullnak,
Éles fegyver által elvesznek,
Ő testek el sem temettetnek,
Kikkel az rókák osztoznak,

De az király az Úr Istenbe

Örvendez ez győzödelmen,
És dicsekedhetik minden,
Azki esküszik szent nevére.

7
Mikoron minden csalárdok,
Azkik hazugságot beszélnek,
Valóban megszégyenítetnek,
Bédugatik az ő szájok.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!