Reményik Sándor: Őrült telekre őrült tavaszok | Verstár - ötven költő összes verse

Őrült telekre őrült tavaszok

Költő-társam költő fiának

Jégtömbök a méltóságos Dunán:
Szomorún úszó, csendes karaván.

Azt írtad: "Lech mezőről vert sereg",
Valahol messze széttöredezett.

Ballagnak szégyenülten, zajtalan,
Viszi őket a zajtalan folyam.

Ifjú fantáziád meggyulladott,
Bíborba vont sok bús jégdarabot.

Most égnél csak, lobognál igazán
E víz- s jégszagú szörnyű éjszakán.

Így nem ordított a Szamos soha,
Egy ordítás a sűrű éjszaka.

Ordít, dübörög, harsog és rohan,
Vad-barna, zord-fekete színe van.

A jég, mit sodor a hidak alatt:
Nem vert sereg, csak dúlt rohamcsapat.

Súlyos jegek mint könnyű pelyhek jönnek
Hidlábnál fenyegetőn mennydörögnek.

Reketóról a rönkök leszánkáznak,
Nagy ős-fenyők - mint faltörő-kosok -
Százával - hajrá - zúdulnak a gátnak.

A beton reng, a beton birkózik,
S ki tudja: bírja-e még holnapig?

Őrült telekre őrült tavaszok - -
A havas a Szamosban kavarog.

Tán a folyóba szakadt mindenestől.
Valamit számon kér az emberektől.

Vagy minden nyomorúság benne árad,
Morajjal tölti meg az éjszakákat.

Ez valami szabadság indulója?
Fiatal szíved talán a tudója.

Ha itt volnál ezen az éjszakán,
Az ütemet kihallanád talán.

Vigasztalót, nemcsak félelmeset,
Néznéd a bilincstörő vizeket.

Hídról hajolnál a sötét folyóra,
Csapongna hajad szőke lobogója.

Néznéd áradó, friss, szabad-magad. -
Én döbbenve nézem a partokat.

A fürdőhelyünk most milyen lehet?
Éjfél. Gondolni rá alig merek.

Holnap, - ha lát a világ holnapot,
Meglátom a vad Szamos könyökét,
S hogy áll-e még elhagyott házatok.

1932 április 2, éjjel

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!