Madách Imre: Róma
Csend, s pusztaság a néma láthatár,
Porokba hullva zúg csak olykoron
A sas tanyázta puszta ősi vár.
Nincs vért, se kopja sírjok ormain,
S villámlatok cikázva lengenek
Behorpadott lakok határain.
S a hon nemtője : sírva térdepel,
Míg szellemek hont lelve égbe szól
Egyszerre szent honokkal esve el.
Remegve szirtje vad viharjait,
S borzadva nézve meg csak olykoron
Vitéz apái csonka tornyait.
Mely nyögve zúg a romba még felé,
Nem értve : szent a hon, melyért egész
Egy hős előkor vérét szentelé.
S most pártütő e magzat ellene
Jégérzetével, míg körűlüvölt
A vérező had síri ezrede.
Müvelve vértakarta földeket,
Más nyelvű szó, más keblű nemzcdék
Uralja hon ! mi árva kebledet.
A szent emlékű hősi csontokat,
Mfg századoknak síri éjjele
Födi, Philippi, szent halottidat.
Hol szent jogért elvérezett a nő !
Míg érze fönlobogva akkoron,
A hölgy; s honának áldza a dicső.
S keblében annyi szép reménye élt,
Elkorcsosúlt, s átkában : a haza
Legrémítőebb síri átka kélt,
Lengd édesen körűl utódidat,
Tanítsd a hölgyet érzni oly dicsőn,
Ébreszd elszunnyadott leányidat.
Mert érzni fog tanúlni a fiu
A hős anyába - míg örökre vész
A sírlehelte átkozott ború.
De fölkeres, s díszedre vágy a kar,
A honni címer áll fejed felett;
S a szent tavasz virága eltakar.
Magasra nyílnak büszke bércei,
S a honni-vér takarta gyász mezőn
Virítnak egy világ reményei.
Ha nagy apákra jő nagyobb fiú,
Ha egyet esd mindenki érzete,
És nem leend érdekletük hiú.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me