Gyulai Pál: A SZÉL.
Nincs nyugtom, másnak sem hagyok,
A végtelen
Hív szüntelen
S mert vágyaim megcsalnak,
Most erdőben siránkozom,
Majd születésem' átkozom
Sikján a sivatagnak.
Vidám veszély is száll velem.
Mit is tegyek?
Hát feledek.
Szétűzöm a felhőket,
Füttyentgetek, dúdolgatok,
A lombokkal táncolgatok,
Meg-megcsókolva őket.
Az illatár elszenderít.
Rövidke kéj,
Egy nap vagy éj!
Új vágyak rabja lettem
És bősz haraggal zúdulok,
Mint pusztító vész nyargalok,
Széttépem, mit szerettem.
Tengerre hajt a szenvedély.
Uralkodom
A habokon,
Megszédít büszke álom.
Ki mer dacolni? Mily öröm!
Ember hajója - széttöröm,
És aztán megsajnálom.
Bolyongok a várromokon
S a temetőn
Oly részvevőn
Szállok sirok fölébe.
Megjárok várost és falut:
Sirok, romok sorsára jut -
Azt suttogom fülébe.
A változás, mi megmarad --
Kiáltozom
És változom
Bánattá vagy örömmé.
Szivem lángol, de el nem ég,
Be nem fogad se föld, se ég.
Csak bújdosom örökké.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me