Fazekas Mihály: Végbúcsú Ámelitől
Fellengőn repeső jádzi reményemet? |
Bé nem forradozó szív kiszakadt felét, |
Édes mindenemet, mert magad itt hagyol. |
Mellyet képzeletem féltibe rajzola. |
Még álmomba is e színleni nem tudó |
Oly tisztán kifoly e szép ajakak között |
Édessen petyeg el rólok az édes íz |
E két mennyei kis boltozaton belől |
Amilyen babonás gyenge tapintata. |
Meg nem csal. Ne ragadd tőllem örökre el |
Nem! nem! sőt puha kis szárnyad alá szorítsd |
Leskődő bajokon, s gyenge kezed vigye |
Társ karjára. Tanítsd vak követőidet |
Szent hűségre ezen áldozatunk nemes |
Nőtt virtus! te, kiért gerjedezéseit |
Menj hát, Ámelim, a leggyönyörűbb napok |
Menj, áldjon meg az ég! jussak eszedbe, ha |
Már én eltakarám a szerelem tüzét, |
Nem tesz már akadályt célod eránt vivő |
Vedd még e keserű csókomat, ő legyen |
Szívünk rettenetes szétszakadásinak. |
Igy hát rajzolatod mind csupa füst vala. |
Melyekből az öröm karjai közt, a hív |
Lengék a szerelem fűszereit felém: |
És egy szenderedés álmai vóltatok. |
S nyúgalmam vele. Óh, lelkemet éltető |
Gonddal festegetett a kegyek Istene |
Jóízű ajakak, s édes ölő szemek, |
Hogy bár nékem ezen angyali kis kezet |
Szívem sebjeiből nem fogy el Ámeli. |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me