Fazekas Mihály: Az öröm tündérsége
Az öröm tündérsége
Egy szép nyári estvén, csak naplement tájba
Még a természetnek lángszínű bársonyja,
Mutatta mennyei pompával terjedve,
Még kevés csillagok tudtak erőlködni,
Még az apróbbakat, bár magát elvonta,
Midőn gyepágyamról néztem fél-könyéken
Mint a szivem, csendes vólt a levegő is,
A diszhármóniás békák piánója,
Vízibika, buggyok, füttyök, hápogások,
Egy panasszát nyújtó kis fülemülének
Az elfáradt erőt nyugvásra rengették
Álmélkodva néztem e nagy játékszínbe,
Hordja fel játékát a néző elébe,
Nemem méltóságát egészen érzettem,
Érzém, mely nagy lelkem állattársim felett,
Mi tudunk az égitestek közé menni,
Útját, messzeségét, nagyságát vizsgáljuk,
Ez érzés felséges vóltával megtelvén,
Mennyezete alá mentem fás kertemnek,
Mely a nyughatatlan vizsgálás szárnyain
S a nagy mindenségnek már csaknem felette,
Már örök végzés szent kabinetjába
Ily kis istenségnél főbb méltóságomba
Csókot ígér, csak ne duzzogjak játékán,
Azzal friss forgással a fák közt eltűnik,
Most sehol se látom, majd elémbe lebben,
Egyszer amint lopva hátam megé kerül,
Már kikapni magát gyengén igyekezi,
Szám és kezem veri, de nem nagy erővel,
Igy hancúzván, mikor álmomba se vélem,
S a zöld gyepen amint öszvebúnyolódtunk,
De a "Lóra! Lóra" zajra felugrottam,
| Még környékünk szinte nem borult homályba, |
| Amellyel elnyugvó napunkat bevonja, |
| Milyen nagy méltóság légyen vele fedve; |
| A napnak súgára alól kivergődni; |
| Hosszan utána nyúlt fénnyével bévonta: |
| E szép változást a szunnyadó környéken. |
| A nap után bámult tán még a szellő is. |
| A taktusra zúgó malom zubogója, |
| A pittyet cifrázó fürj-palattyolások, |
| Hangszálai között amint őgyelgének, |
| És a higgadt elmét andalgóvá tették. |
| Hogy a bölcs természet mennyiféle színbe |
| S hányféle hangokkal zengedez fülébe. |
| Látván, hogy e mind ő érte van, s érettem, |
| Kikbe ily bölcset a fő bölcs nem lehellett. |
| A láthatatlanból megláthatót tenni, |
| S a nagy természetet keresztül bujkáljuk. |
| S gyepágyamról mint egy kis isten felkelvén |
| És ott szabad folyást engedtem eszemnek, |
| Túlszállt a halandó látás határain, |
| Lengvén, kis lakhellyét el is felejtette, |
| Csaknem belenézett az egek titkába. |
| Az elbújt Ámeli ugrik a nyakamba, |
| S virágokat szór bé ingem hasítékán, |
| S onnan is virágot szórni rám nem szűnik, |
| Senkivel se játszott még a zefír szebben, |
| Gyorsan megfordulok, s kezem közé kerül, |
| Orcáját és mejjét rosszul védelmezi, |
| És azt is többnyire csak a keszkenővel. |
| Megbotlok, eldűlök s ő is eldűl véllem, |
| Látta az esthajnal, miként csókolódtunk, |
| Mi a patvar! hát én ezt mind csak álmodtam? |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
