24. HARASZTOS

Full text search

24. HARASZTOS
1291-ben Hory néven jelentkezik az okiratokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1332-ben Harastus (Beke: Az erd. egyházmegye. 192.; C. Suciu: i.m.), 1592-ben Haraszto (C. Suciu: i.m.) formában fordul elő.
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint kétszer is 40 dénárt fizet.
A középkori templom a falutól keletre állott, ahol a Pusztatemplom helynév őrzi emlékét. Orbán Balázs idejében nyomai, faltöredékei még tanúskodtak templomáról, valamint az Egyházpataka elnevezés is.
Az egykori templom körül fekvő falu akkori neve Hori volt, s innen költözött őslakossága a mai helyére, Harasztosra, és a régire emlékezve használták a Hori-Harasztos elnevezést is. Az ősi templom a régi helyén még sokáig, 1704-ig fennállott. Ekkor a kurucháborúk következtében leégett s helyette már benn a faluban építették a ma is fennálló templomot. 1815-ben ez is leég, 1818-ban állítják helyre. (Ref. Névkönyv. 1867. 31.)
Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt.
A XVIII. században református anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 183.) és e század elején is az. (Helységnévtár. 1913.)
A katolikusok a XVIII. század közepén jutnak újra szóhoz. 1770–1783 között templomot építenek. 1915-ben ez is leég a falut pusztító tűzvész miatt.
A XVIII. századtól katolikus egyháza is van (Benkő J.: Transsilvania. II. 163.), így századunk elején a református mellett katolikus anyaegyház is működik. (Helységnévtár. 1913.)
Régi kastélya az Orbán, majd a Toroczkai család birtokában állott, az 1754. évi leltár szerint még teljes épségben. Ennek egyik részében templommal. A várszerű erős kastélyból a múlt század elejére már csak romok maradtak. (Orbán: Székelyföld. V. 81.)

Katolikus templom

Református templom

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me