Béky-Halász Iván (1919–)

Full text search

Béky-Halász Iván (1919–)
Béky-Halász Iván a harmincas években idehaza kezdte irodalmi pályáját, évekig az Élet szerkesztőségében dolgozott Thurzó Gábor mellett. Jelenleg Torontóban él, a Tanú című lap szerkesztője, a kanadai Egyetemi Könyvtár munkatársa.
Költői pályája a hetvenes években bontakozott ki. 1972-ben jelent meg Arccal a falnak (Toronto) című válogatott verseit tartalmazó kötete, majd a Rab és börtönőr (Toronto 1975) után 1979-ben két füzettel is jelentkezett: Tomiban már virágoznak a fák; Áldott kikötők (Toronto). Emellett rendszeresen megjelennek bibliográfiai füzetei is, melyekben munkahelyének magyar anyagát dolgozza föl. E sorozat értékes darabja A magyar film című könyv- és tanulmánybibliográfia, s a Móricz Zsigmond, Illyés Gyula műveit feldolgozó gyűjtemény.
Lírájában kétféle törekvés együttes jelenléte érdekes: érezhetően hatottak rá a legmodernebb költői törekvések, ám ezeket igyekszik összhangba hozni lírikusi alaptermészetével, nosztalgiára, emlékezésre hajló alkatával. Ez utóbbi meghatározó voltára utal verseinek formája is: inkább a népnemzeti iskola verskultúrája hatott rá, finom vonalú, plasztikus leírásokban számol be ifjúságának meghatározó élményeiről s ma is felbukkanó, lelkében kitörölhetetlenül élő emlékeiről. "Valami kiszakadt belőlem" – írja egyik versében, s ez a hol körülírt, hol csak felsejlő hiányérzet meghatározza egész költészetét. Gyakori és visszatérő képe a paradicsomból való kiűzetésé, maga is az elvesztett éden fájdalmát énekli meg egyszerű eszközökkel, elsősorban az érzelmekre hatva. Jelentős vállalkozásának ígérkezik egy, a mai magyar költőket bemutató műfordítás-sorozata. 393Ebből eddig a Csoóri Sándor válogatott verseit tartalmazó füzet jelent meg.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT