BERCZELI ANSELM KÁROLY (1904–1982) (RÓNAY LÁSZLÓ)

Full text search

BERCZELI ANSELM KÁROLY (1904–1982)
(RÓNAY LÁSZLÓ)
Berczeli Anselm Károly (1904–1982) Károlyi Mihályhoz írt magasztaló verssel indult költői pályáján, e verse jutalmául aztán eltanácsolták középiskolájából. Egyetemi tanulmányait Nápolyban kezdte, majd Szegeden fejezte be, ahol a Szegedi Fiatalok mozgalmának volt egyik kezdeményezője. "Életem akadályverseny volt" – írja egyik vallomásában, s joggal, mert darabjaival, színjátékaival nem volt szerencséje, majdnem mindig a bemutató pillanatában jött közbe váratlan akadály, kinyomtatott köteteit bombatámadás pusztította el a nyomda pincéjében, őt magát pedig a szürrealizmus kísérletezői közé sorolták, holott nem csak szürrealista, s rendelkezik azzal a ritka költői adottsággal, hogy egy-két ecsetvonással a végtelen távlatait is sejtetni tudja a dolgok és jelenségek mögött. Bizonyára hatott rá a kor olasz költészete is, melyből néhány izgalmas, felfedezésszámba menő mutatványt adott Hőskor (1943) című kötete utolsó ciklusában.
A Hőskor volt e pálya egyik jelentős alkotása. Vibráló, fényt és árnyat egybejátszó képei, szorongó magatartása, a jelenségeket biztos ítélettel elkülönítő tekintete igazi költői egyéniséget reprezentált. Az élettelen tárgyakat, a természetet egy-két mozdulattal életre keltette, s lelkiállapota kifejezőjévé tette:
Az Aventinuson bolyongtam éppen,
még szendergett a sok-sok furcsa fa,
a vénebbek még fölneszeltek olykor,
s mint félálom, lapult az éjszaka.
 
Ám e látomásokat mindig szabályozza és mederbe tereli az intellektus ellenőrzése. Berczeli Anselm Károly ugyanis nagyon tudatos költő, s csak drámáinak és regényeinek hőseit engedi teljesen szabadon, rendszerint a kor elvárásai ellen cselekedni. Ezek a hősök, mint regényeinek: a Két pásztornak (1947) tanítója és pásztora vagy a Hullámsír (1974) Bite Gábora, egyik lábukkal koruk valóságában állnak, de a másikkal már kiszakadtak onnan, hogy lebegni próbáljanak, hogy súlytalanul, vágyaiknak engedve, sikeresen szakítsák el az élet, a nyers valóság tartóköteleit. Sorsuk: a bukás, de ebben a tragikus pillanatban mégis 269felemelkednek. A Két pásztor hőse legendává magasztosul, a Hullámsír Bite Gábora pedig az önfeláldozás példájává magasodik. Ez utóbbi regénye egyébként legjobb és legteljesebb prózai írása. A múlt századi nagy szegedi árvíz előtörténetét és az első drámai órákat mondja el benne, rendkívül feszült, izgalmas atmoszférát s élő, hús-vér alakokat teremtve.
Nyári éj (1971) című kötetében a felszabadulás utáni termésből ad igen szigorúan megrostált válogatást. Árulkodó az egyik ciklus címe: "Laboratórium." Valóban, a költő mintha visszahúzódott volna az élet eleven áramából. Remete lett, mint egyik verse címe árulkodik róla. Másutt úgy érzi magát, mint a fuldokló embrió. A "fuldoklás", a levegőhiány jellemző képe e kötetnek:
A mérgek mámorát mindég útáltam,
s ha ittam is, nem enyhített a bor,
értelmem vergődött riadtan,
a bárgyú s bamba bódulatban
mint vad, mely elmerült a híg mocsárban,
s az ég felé üvöltve fuldokol.
(Az értelem dicsérete)
Visszhangtalannak érzi létét is, költészetét is. "Dermedt életét" panaszolja, s egyre reménytelenebb vallomásokban fakad fel belőle az árvaság kínja.
Jelentős műfordító volt. Új olasz költők (1941) című gyűjteménye joggal szerzett elismerést, s ugyanilyen fontos az a ténykedése is, amelyet Janus Pannonius magyarítása körül szerzett.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me