A koalíciós kormány és ellenzéke

Full text search

A koalíciós kormány és ellenzéke
A koalíció négyéves uralmának a politikai funkciója lényegében az volt, hogy fellebbentette és erősen megtépázta a magyar közéletre ráboruló, a mély társadalmi ellentéteket és bajokat elfedő nemzetiszínű leplet. A függetlenségi cégérű koalíciós kormányzat éppúgy 67-es politikát folytatott, mint elődei, csak fakó 48-as szólamokba burkolva, indulatos sovinizmussal és kíméletlen antidemokratizmussal. A kormány megtorló hajszát indított a "nemzeti ellenállás" során "hazafiatlannak" bizonyult tisztviselők, politikusok, mindenek felett és legtartósabban: a szocialista munkásmozgalom ellen. Számos munkásszervezetet felfüggesztett, főként a falusiakat, gyűléseket, lapokat betiltott, az 1898. évi úgynevezett "rabszolgatörvény" hatályát kiterjesztette a gazdasági cselédekre, megszigorította a mozgalom rendőri ellenőrzését. Antidemokratizmusát, amely az elődökénél talán csak árnyalatokkal volt durvább, az tette kirívóvá, hogy a kormány a nemzeti jogok és a demokrácia ígéretével hirdette meg az új érát. A 67-es alapon folytatott, agrárius színezetű, konzervatív-soviniszta politikai gyakorlat különösen három ponton leplezte le a kormánypártivá vedlett úri ellenzék kétszínűségét: a nemzeti követelések feladásában, a választójog elsikkasztásában és a nemzetiségi elnyomás fokozásában.
A koalíció minden feltétel nélkül megszavazta az újonckontingenseket, a hadsereg erősítését, 1907-ben – a korábbi megállapodásnál kedvezőtlenebb feltételekkel – megkötötte az új kiegyezést, az Ausztria és Magyarország közötti gazdasági közösség újabb tízéves meghosszabítását. 1908-ban a plurális választójogi javaslattal lényegében megtagadta, majd végleg elsüllyesztette a választójog megígért, demokratikus reformját. Az 1907-ben hozott iskola-törvénnyel és vasúti szabályzattal a nyelvi magyarosítást erőltette, a Bánffy-korszakra emlékeztető elvakult rendszabályokkal sújtotta a nemzetiségi mozgalmakat. Támogatta Bosznia-Hercegovina annexióját, cinkostársa volt a délszláv nemzeti mozgalom vezetői ellen indított hírhedt, konstruált pereknek.
A koalíciós kormányzatban megtestesült reakció az ellenzékiség új hullámát indította el. Az ellenzék kórusából ezúttal sem hiányzott a nemzeti radikalizmus, kivált az 1907-es kiegyezés, a programfeladás e szemléletes bizonyítéka után. A Függetlenségi Pártról rendre kisebb frakciók szakadtak le, amelyek egyrészt Nagy György köztársasági pártjában, másrészt Justh Gyula baloldali függetlenségi pártjában tömörültek. Az ellenzék vezérszólamát azonban – és ebben különbözött az 1905 előttitől – a demokratikus irányzatok vitték, ők vonzották magukhoz a nemzeti radikalizmus híveit is. A politikai ellentétek tengelyévé a közjogi kérdések helyett a politikai demokrácia követelése, az általános választójog jelszava vált, amellett a földreform és a nemzetiségi egyenjogúság igénye is bekerült a közéleti vitákba.
211906-ban, a mérsékelt liberálisok kiválásával, a Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század maradéktalanul a radikálisok fórumává vált, akik egyre aktívabb politikai tevékenységet fejtettek ki. A szociáldemokraták 1907–1908-ban nagyarányú választójogi demonstrációkat szerveztek. Áchim pártja ezekben az években a földreform követelésével jelentős befolyásra tett szert az Alföldön. Ugyanekkor lépett színre, bár mérsékeltebb, de demokratikus programmal Nagyatádi Szabó Gazdapártja. Az új iskolatörvény, az elnyomó rendszabályok ellen a nemzetiségek szálltak síkra, közöttük tért hódítottak a föderatív átalakítás tervei. Horvátországban a többségi párt, a szerb-horvát koalíció, amely a délszláv egység új útját képviselte, minden abszolutisztikus elnyomással sikeresen dacolva opponált a magyar koalíció sovinizmusa ellen.
Az új ellenzéki hullámmal szoros kölcsönhatásban bontakozott ki a kulturális élet forrongása. A századelő kulturális életét három ellentétes, a szellemi élet egész terjedelmét átfogó áramlat: a nemesi, az urbánus polgári és a forradalmi megújhodásra törekvő demokratikus kultúra harca tette feszültté, viharossá, s kapcsolta a dualista reakció és demokrácia élesedő küzdelméhez.
A koalíciós kormány erőit önnön hazugságai sorvasztották el. Elvtelensége és megalkuvása miatt a "középosztály" radikalizmusra hajló alsó rétegei távolodtak el, amint a parasztság öntudatos elemei is csalódottan fordultak el a reakcióval bélelt függetlenségi szólampolitikától. A demokratikus tábor erősödése ugyancsak megingatta a kormány helyzetét, habár e nyomás eleinte inkább közvetett módon, a függetlenségi balszárny elszakadásában, a Justh-frakció ellenzékbe vonulásában nyilvánult meg. A tömegbázisában meggyengült, hitelét vesztett koalíció Bécsben, az uralkodó körében is hamarosan elvesztette a már kezdettől sok fenntartással terhelt bizalmat. Az uralkodó körök reálisabb politikusai felismerték, hogy a belső egyenetlenség, az örökös közjogi torzsalkodás hovatovább a Monarchia létérdekeit veszélyezteti.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me