Utolsó évek
Utolsó évek
Móricz Zsigmond publicisztikai, kritikai munkássága az utolsó években volt a legszélesebb; levelezése és naplóírása is ekkor válhatott szinte életfontosságúvá.
Magánya egyre teljesebb lett. Fiatalkori barátai ritkultak, saját családjában is mind idegenebbnek érezte magát. A papír lett a legjobb bizalmasa, már régóta naplójának és debreceni ismerősének beszélte ki leginkább növekvő magányát. A naplót nem ismerjük, megjelent levelezése a legjobb Móricz-művekkel ér fel; emberi nemességről, rideg magányba vezető útjáról szívszorító olvasmány, kiegészítője és folytatása szinte az Életem regényének. Az öregedő Móricz Zsigmond a kivertség magányában egy szegény nemzet szenvedéseinek minden fájdalmát hordozta. Nem mondott le semmiről, amit értéknek tudott, sem a "méltánytalan magyarságról", sem a ráfizetéses folyóiratról, sem a kísérletezésről, sem a hiteiről, s írta, ami nélküle – úgy vélte – megíratlan maradna. Szerkesztette a Kelet Népét, folytatni akarta a Rózsa Sándort, regényt tervezett a magyarok őstörténetéről, a 17. század Debrecenéről, Reviczkyről, nem feledkezett meg a Dózsa-regényről, és utána akart járni a spiritiszták titkának.
Megírásukra nem kerülhetett sor: a halál közbeszólt. Még akkor sem tudták, csak kevesen, milyen óriás távozott. Sírját maroknyian állták körül, igazában csak a népiek búcsúztatták nehéz szívvel, az irodalmi társaságok, az Akadémia meg a polgári írók legtöbbje is távol maradt. Az emlékkönyv, amelyben barátai, tanítványai ébresztették, 1945-ben jelent meg, Darvas József szerkesztésében. A felszabadulás óta válik egyre világosabbá nagysága az irodalmi köztudatban. Művei új kiadásokban, sőt sorozatokban jelennek meg, s örvendetesen gyarapszik a róla szóló irodalom. A marxista irodalomtörténet a magyar irodalom legnagyobb kritikai realistájaként méltatja.
Móricz következetesen a realizmus modern útját kereste. A magyar irodalom töredékes realista hagyományaitól, Jókai romantikájától és Mikszáth anekdotikus realizmusától csakis a naturalizmuson keresztül léphetett egy keményebb, átfogó realizmushoz, s ezt a realizmust folyton gazdagította a huszadik századi modern törekvések – főleg az impresszionizmus és expresszionizmus – eredményeivel, majd a népi irodalom hatásával. Újrafogalmazta s új tartalommal töltötte meg a klasszikus formákat – igazolva, hogy az új a hagyományosba ágyazva a legéletképesebb – s állandóan új formákat keresett. Első korszakában a klasszikus novella- műfajt fogalmazta újjá s a naturalista 215regényt, második-harmadik korszaka nagyregényeiben a műfajnak – végigkövettük – szinte mindig új megoldását hozta s a Barbárokban egy új novellatípust teremtett. A Tündérkert, a Kivilágos kivirradtig, A boldog ember, az Életem regénye, a Rózsa Sándor, az Árvácska egyedülálló regényformák. Műveinek életszerűsége páratlan, talán csak Petőfi képei annyira tapinthatóan érzékelhetők; az életet szinte "lélegző" elevenséggel rögzíti a papíron. Realista, tele költői látomásokkal; az életnek nemcsak a fonákját, a színét is ábrázolta. A kevesek közül való volt – Thomas Mann utalt erre egyik levelében –, aki a huszadik században, is megőrizte a poézist.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
