Első házassága
Első házassága
A szatmári utak jó részét már házasemberként járta Móricz Zsigmond. 1905-ben vette feleségül Holics Eugéniát, egy felvidéki bányatisztviselő lányát. Móricz művészete ennek a házasságnak az ismerete nélkül jelentős vonatkozásokban nehezen volna érthető. Janka – így hívta első feleségét – száz alakban is megjelenik a művekben, a Harmatos rózsától, a Sáraranyon és az Erdélyen keresztül egész a Rózsa Sándorig. Teljes egyéniségében soha, mert gyöngéd, érzelmes vonásait nem mintázta meg a férj; úgy hozta a sors, hogy mindig csak jelleme "acélvázát" kellett figyelnie. "Megszüntettem az ő mélyen érzelmes, becsületes, gyöngéd jó hangulatait – vallja egy helyütt Móricz Zsigmond –, s rideggé s keménnyé kovácsoltam… Márvány volt, puha felületek s halk színek, fények rajta és én zordon bronzba öntöttem, sőt kovácsolt vassá mintáztam…" Mi már így ismerjük, vas-kemény vonásaiban, száz alakjában boldogtalanul és boldogtalanná tevőn.
Huszonegy évi házasság után a feleség szándékosan búcsút vett az élettől, s Móricz lezuhant a házasság "sziklán függő", megtartó fészkéből. Sorsuk tragikus alakulásában egyikük sem volt hibás. Mindketten ritka értékek voltak: Janka nemes ember, hűséges asszony, dolgos feleség, ő teremtette meg Móricz számára a gondtalan munka lehetőségét. Móricz Zsigmondban is sok teremtő kedv volt, de a külön akaratú, keseredett szívű feleséget mindez csak még gyanakvóbbá tette, s az ő lágy, béketermő, örvendező asszonyra vágyó szíve is egyre inkább börtönnek, zsarnokságnak érezte azt a fegyelmet és hódolatot, amit Janka konok és kemény akarattal rámért és megkövetelt. "Szerelemben ellenségek" lettek – egy olyan házasságban, melyet sem széttörni, sem megadó közömbösséggel elviselni nem tudtak. Épp ez az emberi 156boldogtalanság vált művészi kohóvá, teremtő, gazdag szenvedéssé. Móricz Zsigmond írásban próbált megbirkózni a házasság feladta nagy problémákkal. A magyarság sorsa mellett a férfi és nő házasságbeli kapcsolatával foglalkozott a legtöbbet. Szinte Ibsen módján hitte, hogy a férfi sorsa a nő. Száz oldalakat írt, hogy egy-egy sorban feleségének üzenhessen. A legváratlanabb helyen olvashatjuk üzeneteit: a Sári bíróban kettejük vitáit is kiteregeti – idegen szemek számára felismerhetetlenül; leghatalmasabb művét, az Erdélyt, részint a férfi és nő problémájának tudományos boncolásául szánta. Még egy kis mitológiát is teremtett e problematikához: a Szépasszony és Boldogasszony mitológiáját. A Boldogasszony, aki kötényébe gyűjt mindent, életeket tart rendben, főz, varr, takarít, – s a Szépasszony, aki minden őrömet bűbájos ajakkal felszippant, minden lelket megront és mindent tönkretesz, a Sáraranytól kezdve a Rokonokig egymás mellett él számos regényében. Turi Dani, Bethlen Gábor, Szakhmáry Zoltán és Kopjáss István mind-mind e két nőtípus között emésztődik, mindig a Boldogasszonnyal élve és mindig a Szépasszony után vágyakozva.
Móriczban élt a hit, hogy a Boldogasszony és a Szépasszony, a termő és az élvező nő egy testben is járhat, s az egyetlen szerelem, a testet öltött eszmény, az Égi madár, a Pillangó után halálig olthatatlan vággyal sóvárgott. Ez az elképzelése sohasem vált valóra. Így, egy állandósult roppant szenvedés árán, holtáig egyazon hőfokon és lírával írhatta a szerelem viaskodását a szerelemért. A boldogság messze elkerülte. Gyermekkorát megölte a szegénység és a kín, ifjúsága dús életvágyát viaskodó mogorvaságba kellett fojtania, és férfikorára sem maradt más vigasztalása, csak a munka. Átokként és hasznos szenvedélyként. A Nyugat 1924-es évfolyamában megírja: hajózott, gyűjtött, kincseket garmadázott – s magának elfelejtett egy percet is félretenni. Mi inkább úgy látjuk, boldog perceihez nem tudott osztozó társat találni. Ugyanebben a vallomásában van egy megrendítő képe önmagáról: "Rabszolga, aki kővágó fejszével áll az élet bazaltja alatt s egyre beljebb-beljebb bányász egy pillanatnyi megállás nélkül s egyre jobban elsötétül körötte számára az élet, ahogy a bánya mélyül a hegy alatt" (Vallomás és könny az élet csúcsán).
Még élt Janka, mikor Móricz Zsigmond ezeket írta, már kész volt a Hét krajcár, a Sárarany, Az Isten háta mögött, A fáklya és a Tündérkert is. Jórészt a Jankával töltött esztendők eredményeként; a Jankával való naponként megújuló küzdelem ihlette a legnagyobb témákra. Némely művére – mint a jóismerősök tréfásan mondták is – rá lehetne írni: írták Móricz Zsigmond és Janka. Janka – találóan írja Kodolányi – művész volt, aki "egy írót faragott ki tökéletesen, szobrászi ösztönnel és szenvedéssel a magyarság számára".
Innen nézve emelkedik a kicsinyességből magasra Janka alakja. Nem voltak egymásnak valók, nem tudtak egymással boldogok lenni, de mégis csak együtt kerültek az élet csúcsára. Janka mint ember, Móricz íróként is. "Én Janka nélkül – írja Móricz Zsigmond Janka halála után egy levélben – nem lettem volna az, aki lettem, s Janka nálam nélkül egy pontos, szolid, egyszerű és finom polgárasszony lett volna." Magyarázat fölösleges ehhez a mérleghez, még csak a levélíró jövőt sejtő mondatát hadd írjuk ide: "Nekem sokszor úgy tűnik fel, hogy mi ketten egy életet teljesen befejeztünk s az én életembe nem jöhet több nő." Ha jöttek is, nem felejtethették Jankát.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
