Árvácska
Árvácska
Móricz Zsigmond az Életem regényében saját munkásságával is leszámolni készült. Magáról nem szándékozott többet mondani, néhány színdarab tervének akarta még a valóra váltását, s aztán pontot tenni művei után: "Éltem". Hatvanéves másoknál talán így is alakult volna a további élet; Móricz Zsigmondnál csak múló hangulatot tükrözött ez az elgondolás. Folytatta 203tovább régi küzdelmeit és új feladatokba fogott, többek között a proletárélet regényét akarta megteremteni. Már a válság idején felfigyelt a fővárosi szegénység nyomorára, – a Kiserdei angyalok (1933) ekkor született – s olyan alaposan szándékozott tanulmányozni a proletáriátus életét, mint ifjúsága idején a paraszti világot. Művészete megújulását ettől várta, itt sejtette a nagy szenvedélyeket.
Szándékának most a sors is elébe jött: a személyes boldogságával már-már leszámolt ember 1935 körül megismerkedett egy fiatal leánnyal, aki gyermekségét lelencként élte, hányatott ifjúságát pedig a lágymányosi periférián. A leányt iskoláztatta, családjába emelte – s vallatta a mélység életéről. A Csibe-novellák, a budapesti szegénységről, a proletáriátus életéről szóló regénytöredékek (Rodostó utca 77, A konyha) s a szintén töredékben maradt Csibe-darab így született, innen érthető ezeknek az írásoknak a természete. Móricz Zsigmond bennük inkább még csak ismerkedik az új életdarabbal, inkább csak tapogatja a témában, az anyagban rejlő művészi lehetőségeket. Legtöbb írása frissen látott vagy a Csibétől – Csibének nevezte írásaiban fogadott lányát – hallott jelentések egyszerű rögzítése, egyelőre csak hangszerévé vállalkozik ennek a mély világnak. Nagyobb írói alakítás nélkül szólaltatja meg a perifériák szegénységét, olyasféle elgondolással, mint korábban a boldog embert.
Nem mond többet, mint amennyit Csibe láthat: legtöbbször Csibe mondja el a történeteket a maga kültelki s paraszti ízekkel árnyalt nyelvén. Csibe történetei nem is az öntudatos vagy legalább is képzett, fegyelmezett munkásságról szólnak, hanem a lumpen-proletáriátushoz közelálló segédmunkásokról, ágyrajárókról és egzisztencia nélküliekről (Pesti kislány falun, Hurcolkodás). Az a proletáriátus, amelyet ő ábrázol, nem a Csák Máté földjén "frissek a vérben, nagyok a hitben" proletárjai, hanem a társadalom félbenmaradt, sehova el nem ért lényei, akikből nem lett se paraszt, se kereskedő, se gyári munkás; esett emberek, akik önmagukat sem válthatják meg.
Nem tudott volna a forradalmi erejű munkásságról? A tizenkilences csalódás a munkásságban benne is nyomott hagyott, de ennek a proletárszemléletnek más magyarázatát is kereshetjük. Móricz Zsigmondot nem a politika sodorta a proletáriátus, illetve az általa proletárnak értelmezett réteg felé, hanem a humánum, ugyanaz az érzés, amely a paraszti szegénységhez vezette. Nem volt elméleti képzettsége a szociális problémák területén, csak az elnyomottakkal, a szegényekkel való együttérzés és gyakorlati tapasztalata. Nem külön munkásságban és külön parasztságban gondolkozott, hanem a szegénységben. Így az ő szemében a szakmunkás, ha egzisztenciája biztos volt, már nem számított proletárnak, hanem polgárembernek; proletáron nem a munkásságot, hanem a szegénység városi rétegét értette. A szervezett munkásság kiesett írói szemhatárából. Tudott róluk, még a Szovjetunió-beli munkájukról is – a Rokonok-beli utalás, a Betyár idejéből való feljegyzései és a Kelet Népe-beli írások bizonyítják – de írói ábrázolásukkal nem is igen kísérletezett.
A Csibe-írások legjelentősebbje az Árvácska (1940). Móricz Zsigmond úgy akarja megírni, hogy "fogfájásként" hasson. "Szentírásnak", "irtóztató könyvnek" tartotta, amilyet még nem írt, amelynek "a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel, mint a mocsárból a kénes 204gőz". A korabeli visszhangja nagyon is mérsékelt volt, Móricz szerint az olvasók nyugalmukat féltették, nem akartak "felelősségbe keveredni hitvány árvagyerekek sorsáért"; ma a legjobb Móricz-művek között tartják számon ezt a zsoltárokra tagolt kisregényt.
Csörének, a kis lelencgyermeknek az életéből beszél el néhány esztendőt: milyen a sorsa a tanyásparasztnál, a nagygazdánál és az iparos kispolgárnál, az egymást követő esztendőkben. Nagyobb veszedelmet téma ritkán rejt: kis tehetséget könnyen Csöre napjainak a szociografikus részletezésébe fullasztana, egyfajta "nyomor-naturalizmusba". Móricz lírai regényt teremt ebből az anyagból, olyan lírai regényt, amely könyörtelen kritikájú, könyörtelenebb minden más művénél. A gyermek szemével ábrázol, – kivéve a táj és a társadalom nagyobb egységeit, amiket a gyermek nem láthat, de ezt is könyörtelen élességgel – s a gyermek nem ismer alkut. Szeretetre vágyik, és mindenütt bántják. Néki mindenütt minden a másé; még a neve sem az övé. Nemcsak rossz gazdáival kerül szembe a kis Árvácska: a boldogságra termett, a jó emberi természet ütközik itt a félfeudális társadalmi rend barbár mozzanatokat őrző és a kapitalizmus által továbbtáplált embertelenségével. A lelencgyermek szenvedéseit olvassuk, de már a korabeli, gonoszságokkal burjánzó élet atmoszféráját érezzük. Hiába lesz Árvácska sorsa, külső sorsa jobb-jobb árnyalatnyit, ahogy egyik gazdájától a másikhoz kerül, belső érzése egyre rosszabb. Az olvasó a kisregényben a jóság és gonoszság, a tisztaság és mocsok társadalmi méretekben való ütközését érzi, s igenli a lángot, mely a kivert Árvácska karácsonyi gyertyájából lobban s elemészti a kiverőket. "Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára." A fáklya és az Úri muri után – Fábry Zoltán szavaival: "Az Árvácska elsikkasztott öröme, karácsonyfája világítja meg az utat előre és hátra futón: szegényemberek bosszuló keservének eljövetelét."
Az Árvácskát "zsoltárokra" tagolta Móricz Zsigmond. A mélység jajkiáltását akarta hallatni, a szegénység, a kivertség protestáló hangját, az ítéletét, a felháborodásét, s ezt zsoltáros hangon lehetett leginkább idegekbe kiáltani. Micsoda zsoltárok ezek: a szavak, a képanyag nagyobb része a lelencgyermek és környezete szótárából való, naturalista kifejezésekből, töredék mondatokból, kibukó szavakból, ezeket tartja egyensúlyban s hevíti zsoltárosra az író lírája. Líraibb pátoszú regénye nincs modern irodalmunknak. Lírája nem filantrop líra, hanem – Bóka Lászlót idézzük – "a mítoszok patetikus lírája, isten és a lázadó angyalok, Angyal és Ördögök ősvilági harcának lírája, Istennel feleselő próféták zsoltárainak lírája…" "Az első olyan lírai regény irodalmunkban, melyben a líraiság nem oldja fel az epikumot, nem mossa könnyekbe a társadalom ítéletét, maga az epikum, maga a társadalmi ítélet olyan, hogy azt csak égre kiáltva lehet elsikoltani, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait."
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
