A társadalmi dráma és a szociografikus riportdráma
A társadalmi dráma és a szociografikus riportdráma
Az 1953–56-ig terjedő időszakban a társadalmi drámákat is a tematikai gazdagodás, s a hagyományos témák elmélyültebb ábrázolása, a sematizmustól való fokozatos szabadulás jellemzi. A paraszti tematika, a "téesz-darabok" közül kiemelkedik Sarkadi Imre Szeptember (1955) című drámája, melyben az író a paraszti világ átalakulását úgy rajzolja, hogy már az emberi mozzanatokra is figyel. Az író csehovi hangulatú, elégikus képekben festi egy parasztcsalád széthullását. Nem fájdalmas s nem is drámai konfliktusokban kirobbanó ez a változás, melyet a darab megjelenít; inkább csak ironikusan szomorkás, olykor idillbe hajló. A régi itt szelíd belenyugvással adja meg magát a diadalmasan előretörő újnak; a kis tanya engedelmesen olvad bele a hatalmas tangazdaságba, amelyet majd – a folytonosság jegyében – az öreg tanyásgazda fia fog igazgatni. Mégis új szemléletet, új valóságlátást, igazabb társadalomrajzot ad itt Sarkadi, hiszen a régi és az új, az egyéni és közös gazdálkodás nem a rossz és jó erkölcsi kategóriáinak felel meg. Sarkadi a régi életforma pozitív mozzanatait, erkölcsi értékeit, továbbélésre érdemes jellegzetességeit is megmutatja az öreg tanyásgazda alakjában, a becsületes szorgalmat, az állhatatosságot, a hűséget.
Az úgynevezett "termelési dráma", a munkástéma lendülete az 1951–52-es évad gazdag termése után alábbhagy; a következő évad egyetlen bemutatója, mely e témakörbe tartozik, Barát Endre sematikus darabja, a Fekete arany (1953). A következő években teljesen el is tűnik ez a drámatípus; kivételként Vészi Endre Fekete bárány című drámáját említhetjük, mely noha 1955-ben íródott, csak 1957-ben kapott színpadot. Vészi Endre műve már túllép a munkástematika sablonjain, s az árnyaltabb pszichológiai ábrázolás, a társadalmi problémák iránti érzékenység, a személyi kultusz törvénytelenségeinek bírálata a korszak legjobb munkástémájú színművévé emeli. Vészi darabja mellett kell említeni Fekete Gyula: Májusi felhők (1956) című drámáját is, mely hasonlóképpen a reálisabb munkásábrázolásra ad példát.
Kiemelkedik a kor átlagterméséből, s tematikájában is újat hoz Török Tamás Dél keresztje című darabja, melyet Szegeden mutattak be 1955-ben (később Esperanza címen játszották). A színmű Dél-Amerikában élő, emigráns magyarok 1346sorsát festi, lírai hangulatú, finoman kimunkált képekben. A hazavágyódás és a hontalanság drámája ez; melyben a szerző elkerülte a "nyugati világ" ábrázolásának sémáit.
Bátor szókimondásánál és a téma újdonságánál fogva volt úttörő jelentőségű Gáli József drámája, a Szabadsághegy (1956), melynek bemutatója október 6-án volt a József Attila Színházban, s a korhangulat, a pattanásig feszült politikai helyzet is megnyilvánult általa. Ebben a kevés szereplős, zárt kamaradarabban a szerző elsőnek szólt a megelőző évek konstrukciós politikai pereiről, s arról, hogy kommunisták is áldozataivá váltak a törvénytelenségeknek.
Új színt, új drámai látást és ábrázolásmódot hozott Karinthy Ferenc Ezer év (1955) című drámája. A riporter Karinthy szólal meg ebben a műben, az, aki riportútjai során döbbenettel vegyes felháborodással tapasztalta meg, fedezte fel tisztuló szemmel a magyar valóságot: az évezredes elmaradottság, a testi és szellemi elnyomorodás vészes tüneteit, melyeket ezidáig nem illett, nem lehetett észrevenni, s különösen megírni. Az Ezer évben a dramaturgia központi szerepet ad a bírósági tárgyalásnak, mely oknyomozásszerűen fedi fel a kiskorú Szabó Anna tettének, a gyermekgyilkosságnak okait, gyökereit, körülményeit. A bírói szemle során riportszerű elbeszélésekben tárul fel a faluról Pestre érkezett két nővér s a szomszédasszony, az idősebb vasutasné sorsa. Ez a sors szöges ellentétben áll a sematikus drámák öntudatos, fejlődő, a munkának élő munkásnőalakjaival; Júlia és Anna élete úgy folyik, mintha nem történt volna semmiféle társadalmi változás. Kiszolgáltatottak, tudatlanok, akiket helyzetük kényszerít bele a gyermekgyilkosságba, bábaasszonnyal való cinkosságba. Áldozatok ők és nem bűnösök – derül ki a vizsgálat nyomán. S kiviláglik az is, hogy maga a törvény, a gyermeket lányként is világra hozni kényszerítő, korabeli törvény teremtette ezt a helyzetet: a félelmet és a kiszolgáltatottságot nem megszünteti, hanem fokozza. A bíró, az ügyész, a népi ülnök különböző módon képviselik a törvényt: Ludányi, a bíró emberségesen, toleránsan, Marwitz, a rideg vénlány mereven, dogmatikusan és embertelenül. A drámai konfliktus nem valóságos szituációban bomlik ki, hanem a bírák beszélgetésében realizálódik. S jóllehet a hangsúly a múltbeli elmaradottságon van, melyet még nem sikerült felszámolni, s nem a jelenbeli állapotok tarthatatlanságán, az Ezer év is – dokumentarista módszerénél fogva – a Rákosi-korszak bűnösségéhez szolgáltatott megrázó adalékokat.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
