98. ÚTBAN A MODERN POLGÁRI IRODALOMTUDOMÁNY FELÉ (SŐTÉR ISTVÁN)
98. ÚTBAN A MODERN POLGÁRI IRODALOMTUDOMÁNY FELÉ
(SŐTÉR ISTVÁN)
(SŐTÉR ISTVÁN)
A modern polgári irodalomtudomány legjelentősebb teljesítményének, Horváth János életművének fontos előzményei jönnek létre a 19. század második felében. Horváth János életművében a polgári korszak irodalomtudományi törekvéseinek és eredményeinek legmagasabbrendű összefoglalását láthatjuk – e tudomány minden erényével és ellentmondásával együtt. A magyar irodalomtudomány első nagy képviselői, Toldy Ferenc és Szilády Áron a régi magyar irodalom kutatását lendítették föl; a forráskritika elvének alkalmazása, az oknyomozó módszer, a filológiai munka elmélyítése stb.: mindez annak a tudományos irányzatnak a hatására alakult ki munkásságukban is, mely az ókortudományokból kiindulólag (Niebuhr nyomán) Európa-szerte a modern irodalmak filológiájának kibontakozásához vezetett. Toldy irodalomtörténészi 1009működése azonban lezárult a magyar romantika korszakának méltatásával, és nem vette kellően figyelembe azokat a történeti jelenségeket, melyekre a 18. század végétől kezdődőleg, a népies-nemzeti irodalomszemlélet hívta fel a figyelmet Arany János, Erdélyi János és Gyulai Pál teoretikus írásaiban. Horváth János nem utolsósorban az Arany megalkotta és részben Gyulai kimunkálta irodalmi fejlődésképre tekint majd vissza a maga szintézisének megalkotásánál, és a nemzeti irodalom kialakulásának folyamatát teszi meg e szintézis gerincévé.
Horváth János szintézisének fontos előzményei születnek még meg a századvégen is, a pozitivizmus két jelentős művelőjének, Heinrich Gusztávnak s főképp Katona Lajosnak életművében. Riedl Frigyes a pozitivizmus módszerét nem használja fel oly mélyrehatóan és következetesen, mint az összehasonlító irodalomtörténeti módszerre törekvő Katona Lajos. Főleg a régi irodalom kutatásánál, az irodalom és a népköltészet összefüggéseinek feltárásánál válik hasznossá és sokat jelentővé Katona Lajos működése. Az ő eredményei továbbélnek Horváth János irodalomtörténeti koncepciójában és annak legértékesebb elemeit eleve meghatározzák. Úgy is mondhatnék, hogy Arany János koncepciójának és Katona Lajos módszerének szerencsés egyesítéséből jön létre a magyar polgári irodalomtudomány legnagyobb teljesítménye, Horváth János munkásságában. Arany koncepcióját látszólag folytatja ugyan Beöthy Zsolt, aki a nemzeti elvet egyoldalúlag és túlhajtottan emeli az irodalomtörténeti megítélés normájává, de ez a folytatás látszólagos csupán, mivel a nemzeti elv egyoldalúsága épp a történeti folyamatok megértését teszi lehetetlenné. Arany és Gyulai irodalomtörténeti fejlődésképe nagy vonásaiban helytálló, de elmélyített filológiai kutatómunka bizonyító eredményeire szorul még. Ezt a filológiai kutatómunkát Katona Lajos végzi el részben, és támasztja alá ily módon a régi irodalom felől Aranynak a 18. és 19. századra vonatkozó fejlődésképét. A század utolsó negyedében a magyar irodalomtörténet fejlődés-képe részleteiben alakult ki csupán. A népiesség és a nemzeti költészet kialakulásának fázisait már felrajzolták Arany és Gyulai tanulmányai (Arany Jánosnak A magyar népdal az irodalomban című tanulmánya és Gyulai Pál Vörösmarty-monográfiája). A régi magyar irodalom, a kódexek, a régi énekköltészet és a népköltészet összefüggései, világirodalmi áramlatokkal való kapcsolatai világosan állnak előttünk Katona Lajos tanulmányaiban. A polgári irodalomtörténet által a 20. században megteremtendő szintézis ezeket az eredményeket fogja összegezni. Mivel azonban Arany és Gyulai csak a maguk korszakának, a népies-nemzeti fejlődésszakasznak előzményeit vették számba a 18. század közepétől kezdve: a 20. század polgári irodalomtudománya is megáll majd ennél a korszaknál s Arany életművével mintegy lezárja a magyar irodalom fejlődésképét. Tekintve, hogy a kortársi irodalommal Arany "irodalomtörténészként" egyáltalán nem foglalkozott, Gyulai pedig csak kritikusként szólt hozzá a folyamat egyes jelenségeihez: a huszadik századi polgári irodalomtörténetírás érdeklődéséből kimarad majd a huszadik század, sőt az Arany-korszakon túleső századnegyed s még Vajda és Jókai művészete is. A pozitivizmus módszere, illetve a kritikai-filológiai módszer jelentős felismeréseket tett lehetővé a régebbi korok irodalmi jelenségeinek kutatásában, de a modern irodalmi jelenségekkel nem tudott mit kezdeni. A nyugati irodalmak történészei sem fordítottak ekkoriban figyelmet a modern korszakokra, s legjelentősebb műveiket 1010a középkor, a reneszánsz vagy esetleg a klasszicizmus korának vizsgálatával kapcsolatban alkották meg. A polgári irodalomtudomány ily módon fokozatosan kirekesztette vizsgálódási köréből a legújabb korszakokat, ami visszahatott a régebbi korszakok fejlődésének felmérésére is, hiszen ezek legvilágosabban a jelenre vonatkoztatva vallhatták a maguk irányairól, sajátságaikról.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
