FARKAS GERGELY

Full text search

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Négy évvel ezelőtt, 2013-ban Soltész Miklós, akkori szociális és családügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott, hogy elkészült egy javaslat, miszerint mentesülnének a diákhitel egy részének visszafizetése alól azok a felsőoktatási hallgatók, akik tanulmányaik idején gyermeket vállalnak. Révész Máriusz, a Népesedési Kutatóintézet akkori vezetője pedig mindezt kiegészítve arról nyilatkozott, hogy a felsőoktatási intézményben tanuló apákat is érintené a diákhitel visszafizetésére vonatkozó kedvezmény. Ezzel együtt pedig a tanulmányuk befejezése után született gyermekek esetében mentesülhetnének a diákhitel egy részének visszafizetése alól.
A rendkívül aggasztó demográfiai helyzetet, a gyermekvállalások számának alacsony szintjét, illetve a diákhitel felvétele során adósságspirálba került fiatalok sokaságát szem előtt tartva ez a kezdeményezés valóban előremutató és támogatandó volt. Álláspontunk szerint ugyanis egy ilyen jellegű intézkedés jelentősen ösztönözné a gyermekvállalási szándékot, és segítené a fiatal házasokat a családalapítás útján. Népesedéspolitikai szempontból egy hatékony kezdeményezésről van szó tehát, hiszen a javaslat alapján a Diákhitel2 esetében gyermekenként a törlesztendő összeg 30 százaléka alól mentesülnének a hitelfelvevők, míg három gyermek vállalása esetén már teljes visszafizetési mentességről beszélhetünk. A Diákhitel1 felvevőinek pedig gyermekenként 200 ezer forinttal kevesebbet kellene törleszteniük. Tavaly év végén írásbeli kérdéssel fordultam a kormányhoz, amelyben aziránt érdeklődtem, hogy miért nem került ez a javaslat törvénybe, az eredeti tervek ellenére. Végre előállnak ugyanis egy javaslattal, és természetesen ebből sem lesz semmi - ez jellemző.
Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdés ez alapján most is adott: miért nem foglalták jogszabályba ezt az elképzelést, és egyszerre segítenek a diákhitelt felvevő családoknak és támogatják a gyermekvállalást? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me