POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban úgy van, ahogy ön elmondta. Baloldali médiumokban több alkalommal szerepelt az én nagyszabású 10 százalékos, 300 ezer forint értékű üzletrészvásárlásom egy kft.-ben. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a kft. egy Magyarországon bejegyzett, Magyarországon törvényesen működő és minden befizetését teljesítő kft., amelyben egy tulajdonosváltás zajlott, amelynek végén a kft.-ben magyarországi természetes személyek lettek tulajdonosok.
(14.40)
A képviselő úr felemlíti Monor város önkormányzatának gazdálkodását, amikor én polgármester voltam. Megnyugtathatom képviselő urat, hogy Monor város önkormányzata minden időben a törvényeket betartva, szabályszerűen gazdálkodott (Dr. Szakács László: Na, most már aztán nyugodt lettem!) a polgárok érdekeit figyelembe véve. (Dr. Szakács László: Már megnyugodtam!) 2009-ben, az önök kormányzása alatt egyébként a NAV és az Állami Számvevőszék is végzett vizsgálatot, célvizsgálatot is, tehát a város gazdálkodása felől megnyugodhat, képviselő úr, a város szabályszerűen gazdálkodott.
Jómagam nem vagyok, soha nem voltam tulajdonosa külföldi bejegyzésű, külföldi alapítású cégnek. Nem tudom önnek megmondani, hogy ki hol alapított céget és azt miért ott tette. Nyilván önök vagy ön, amennyiben további érdeklődéssel bír, ennek utánajár. Nem hiszem, hogy nekem bármi módon felelősséget kellene vállalnom bárkinek a gazdasági tevékenységéért, akivel nekem ilyen összefüggésben gazdasági kapcsolatom nem volt és nincs.
Ami pedig az üzem átadását illeti: tisztelt képviselő úr, az egykori választókerületembe hívtak meg egy üzem átadására, amely üzem egyébként teljes egészében magántőkéből épült, állami vagy európai uniós támogatást ennek az építéséhez nem vettek igénybe.
Ez az üzem munkahelyeket teremt, adót fizet, ingatlanadót fizet az adott településnek. Tehát azt mondanám, hogy mindenképpen hasznos a tevékenysége az adott város számára.
Azt egyébként valóban leírták, hogy én ennek az üzemnek a tulajdonosa lennék. Ez egyszerűen nem igaz, sem a Gastland Flight Kft., sem pedig én nem vagyunk tulajdonosai, nem voltam és nem vagyok tulajdonosa ennek az üzemnek semmilyen módon, sem a cégen keresztül, sem pedig más módon ehhez az üzemhez tulajdonosként semmiféle közöm nincs. Köszönöm szépen elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me