ZSIGÓ RÓBERT

Full text search

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy először is megköszönjem a kérdését, hiszen ez alkalmat ad arra, hogy el tudjam mondani, hogy az elmúlt esztendőkben az állatvédelem területén mit tett a kormány. 2010 óta nagyon fontos területnek tartjuk az állatvédelem területét. Mindent nem is tudok felsorolni. Azt önnel együtt én is sajnálatosnak tartom, hogy vannak olyan politikai pártok, amelyek az állatvédelem ügyét saját politikai céljaikra használják.
Tisztelt Képviselő Úr! Az idei, a 2017-es költségvetésben új előirányzaton 40 millió forint áll rendelkezésre az állatvédelem területén. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi az összes pénz, hanem azt jelenti, hogy 40 millió forinttal több áll rendelkezésre, mint az előző esztendőben. Terveink szerint ebből 30 millió forintot biztosítunk állatmenhelyek és ebrendészeti telepek korszerűsítésének támogatására, amelynek odaítélését pályázati úton tervezzük, és amely pályázati kiírás folyamatban van. Ezenkívül 5-5 millió forintot fordítunk a korábbi sikeres ivartalanítási program folytatására, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szervezésében a felelős állattartással kapcsolatos szemléletformáló munka folytatására, hiszen egyetértek önnel, felelős állattartáshoz felelős állattartók is kellenek. Még egyszer mondom, hogy nem csak 40 millió forint áll rendelkezésre, hiszen 2010 óta körülbelül 3 milliárd forintot kaptak pályázati úton a természet-, illetve az állatvédő szervezetek.
Amíg a két percem le nem telik, arról is tájékoztatom, hogy a menhelyi, valamint a kóbor állatok számának csökkentése érdekében nagy szükség van az állatok minél nagyobb számban történő ivartalanítására, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ha az állattartó telepeken, a menhelyeken lévő állatokat örökbe akarják fogadni vagy örökbe akarjuk adni, azt csak ivartalanított állapotban lehet. Az Állatorvostudományi Egyetemmel kötött megállapodás alapján korábban is és az elkövetkezendő időszakban is folytatjuk ezt a programot. Ha megengedi, a többi kérdésére majd az egy percemben válaszolok. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me