DR. TILKI ATTILA

Full text search

DR. TILKI ATTILA
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Apáti képviselő úr felszólalásra szeretnék reagálni. Tehát nem ördögtől való, amit említett, olyan szinten nem, hogy el is indultunk, sőt kifejezetten a szatmárnémetiek kérésére foglalkozunk azzal a kéréssel, hogy hogy lehet a határon túlra is telepíteni. És ugye, a magyar kormány meghirdette a magyarukrán gazdaságfejlesztési programot, amelyiknek szintén van mezőgazdasági lába, és ott is szóba került az, hogy hogyan tudjuk ezt kiterjeszteni.
A jégágyús kérdéssel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy nyári, nagyon súlyos jégkárral kapcsolatban, ami mindkettőnk részét, az ön lakóhelyét, illetve szüleinek a lakóhelyét, az én térségemet is érintette, ott azért a helyiek azt mondják, hogy az utóbbi két év erdőháti jégkárának elsősorban az az oka, hogy a jégágyút folyamatosan használják Csengerben. (Dr. Apáti István: Megvan a felelős!) Én nem vagyok mezőgazdasági termelő, mint ön vagy az ön édesapja, de azt lássa be, hogy tényleg közösen próbáljuk megoldani a problémát.
(18.20)
Én annak örülök, hogy viszonylag korrekt hozzászólás volt az MSZP és a Jobbik részéről is, de Sallai R. Benedeknek a szokásos stílusában előadott mondataival kapcsolatban meg a vízvisszatartásról szóló expozéjához kapcsolódva pedig azért azt szeretném elmondani, a szénalapátolós Szabó Rebeka egyik interpellációjára hívnám fel a figyelmet, amikor éppen azzal támadta a közmunkaprogramot, hogy a bölcsőhalak és egyéb élőlények élőhelyéül szolgáló árkok kitakarításával vagy rendbetételével a közmunkaprogramban miért teszik tönkre az önkormányzatok.
Tehát valójában érezzük, az ott élő települések, hogy igenis, ez fontos dolog, de amivel most támad bennünket az LMP, éppen az ellenkezőjével támadott bennünket az előző ciklusban. Nyilván Sallai R. Benedek nem volt tagja az előző ciklusban a Háznak, de felhívom tisztelt képviselőtársának figyelmét, hogy egy ilyen aspektusból is vizsgálja meg a mondanivalóját. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me