DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, frissíteni kellene a paneljait, mert amire ön azt mondta, hogy elhalt, például a „Fiatal gazda” program, arra 38 milliárd forintot költünk. (Sallai R. Benedek közbeszólása.) Ön beszélt arról, hogy minek támogatja a Hold utcában a tanyaprogramot a kormányzat. Azért támogatja, tisztelt képviselő úr, hogy amit a tanyán megtermelnek, azt legyen hol eladni, hogy piacot teremtsen hozzá. (Sallai R. Benedek közbeszólása.) Ezek olyan demagóg mondatok, amelyeket el lehet mondani, tisztelt képviselő úr, de ha ön olyan választók támogatására is számít, vagy az ön párttársai, akik majd ’18-ban is indulnak a válasz-tá-son, olyan választók támogatására is számítanak, akik végiggondolják ezeket a mondatokat és mögé néznek a számoknak, akkor bizony ők itt csalódni fognak önökben.
De elmondhatnék még sok másik olyan programot: az „Ifjúsági garancia” program, amely 178 milliárd forinttal segíti a fiatalok elhelyezkedését; a fiatalok vállalkozóvá válására 25 milliárd forintot szán a kormány; gyakornoki programokra 27 milliárd forintot szán a kormány. Ezek mind-mind segítségül szolgálnak. Ez a 10 milliárd forintos program is fontos, hiszen a kevésbé fejlett régiókban a kisebb településeken segít 18-35 éves fiatalok számára, az önálló életkezdést ott helyben tudják megvalósítani, illetőleg a lakhatásukban is segíteni kíván. Egyébként ez egy jó vita, tisztelt képviselő úr, mert arról beszélünk, hogy mire szán 10 milliárdot és mire 100 milliárdot a kormányzat. A korábbi időkben az volt inkább a téma, hogy honnan von el, nem pedig, hogy mire költ.
Szintén fontos a kollégiumfejlesztési program, amely 2023-ig 193 milliárd forinttal valósulhat meg; a CSOK, amely egy felülről nyitott előirányzat, de 2015 júliusa óta már 101 milliárd forintot kaptak a fiatal családosok; a fiatal házasok adókedvezménye szintén segítség lehet sokaknak; és még megemlíthetném azt, hogy 2017-ben most már 1741 milliárd forintot szánunk a családok támogatására, ami nyíl-ván a helyben való boldogulást is segíti, amely 42,7 százalékkal magasabb, mint 2010-ben.
Szerintem a CSOK és a többi mind a helyben maradást tudja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mind a gazdálkodóknak, mind a vállalkozóknak, mind a munkavállaló fiatalok-nak garantálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me