DR. SZABÓ LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZABÓ LÁSZLÓ
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy konstruktív és előremutató kérdéseket és kritikákat fogalmaztak meg minden frakcióból, és bízom abban, hogy az egyeztetések során sikerül közelebb jutnunk egymáshoz, és a végeredmény a második olvasatban egy valóban előremutató és mindenki által elfogadható, támogatható törvény lesz.
Természetesen egy nagyon komplex környezetben kell ezt a törvényt létrehozni, ezért is ilyen salátatörvény formájában került előterjesztésre, ugyanis bármit módosítunk a tartós külszolgálati törvényben, ez nagyon sok más törvény szövegét is befolyásolja, befolyásolhatja.
Meg fogjuk vizsgálni mindenképpen Mesterházy képviselő úr javaslatait, és természetesen várjuk azokat a javaslatokat, amik által akár egy életpályamodell létrehozása komolyabban támogatásra kerülhet a törvényben, illetve hogy milyen módon próbálja a biztonsági kockázatokat csökkenteni.
Bana Tibor képviselő úr részéről ugyancsak szeretném megköszönni a konstruktivitást és az együttműködési szándékot. Kapkodásról nem beszélnék azért, mivel valóban gyorsan és hatékonyan szerettünk volna egy alapos módosítást létrehozni egy évvel ezelőtt, viszont pontosan azért, hogy lássuk, hogy hogyan működik élesben ez a törvény, most már közel egyéves tapasztalatunk van, most van alkalom arra, hogy megfontolt módon, alaposan és jól átgondolva tudjunk tovább finomítani ezen a törvényen. Tehát éppen hogy az alapos és megfontolt gondolkodás az, ami vezényel minket ennek az új törvénymódosításnak az előterjesztésében.
Azt azért megjegyezném, hogy a juttatásai a diplomatáknak nem csökkennek. A szabadságfokuk nő a diplomatáknak. Mindaz a juttatás, ami korábban járt nekik, az alapcsomagba lett behelyezve, és ezáltal jóval több rugalmassága van a diplomatának, a külszolgálatban dolgozónak arra, hogy szabadon, saját belátása, saját igénye és családja igényei szerint döntsék el, hogy hogyan használják a juttatásokat.
Természetesen a szakmai szempontok továbbra is érvényesülni fognak azáltal, hogy a külügyért felelős miniszter dönt az adminisztratív dolgozók esetében is a személyi változásokról, mivel a miniszter is természetesen a szakma javaslatai és a szakmai szempontok figyelembevételével hozza ezeket a döntéseket.
Az élettársi, házastársi, felmenői diplomáciai útlevelek kiadásával kapcsolatban pedig egyszerűen gyakorlati szempontok vezettek bennünket, mivel egy kisgyereknek, aki hosszú évekre elszakad a hazájától, az, hogy most az édesapának vagy az édesanyának a szüleiről van szó például, nekik ez nem jelent különbséget, a nagypapa az nagypapa, a nagymama az nagymama. Mindenképpen a családok együtt maradását próbáljuk segíteni, és az ő könnyű utazásainak, illetve a kint tartózkodás megkönnyítésének a célja vezetett bennünket, de természetesen erről is tudunk tovább tárgyalni, hogyha vannak jó ötleteik, javaslataik, hogy hogy tudnánk ezt a célt szolgálni. Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me