DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlévők tisztelt figyelmébe ajánlom, hogy egy nemes cél korcs megvalósítása áll itt előttünk, mert ennél nemesebb célt, hogy védjük a környezetünket, védjük a klímát, a megújuló energia közlekedési célú felhasználását elősegítsük, azt hiszem, keveset lehet megfogalmazni. Viszont ez a korcs megvalósítás, ami itt előttünk fekszik, azt kell hogy mondjam, szégyen. Tehát amikor minden befektetésnek, nagyobb befektetésnek, minden változtatásnak az a lényege, hogy egy kiszámítható, tervezhető szabályozási pálya álljon rendelkezésre, hogy a befektetők tudják mihez tartani magukat, akkor a törvényhozó nem veszi magának a fáradságot, hogy ezt törvénybe iktassa, hogy mihez tartsák magukat a résztvevők, hanem azt mondja, hogy én itt most csak megszabom a kereteket, és aztán majd mindent, ami számodra húsbavágó, anyagilag érdekes lesz, a végrehajtási rendeletek fognak meghatározni.
Megmondom itt a jelenlévőknek, hogy a végrehajtási rendeletekben nem bíznak az emberek, úgy gondolják, hogy ez pont az a terület, ami a kormány, a minisztérium kénye-kedvének van kitéve, amibe egyik héten ezt írják, majd fél évvel később rájönnek, hogy valami más jobb lenne valakinek, és akkor mást írnak. Tehát ez nem a jogbiztonság, amit itt maguk bemutatnak.
Különösen fájdalmas, hogy egy ilyen, hosszú távon is lényeges környezeti cél, klímavédelmi cél területén teszik ezt az aljasságot, hogy nem teszik lehetővé egy kiszámítható befektetési környezet kialakítását, hanem tesznek valamit, amivel ki lehet pipálni az európai irányelvek megvalósítását, ugyanakkor ami a befektetéseket ösztönözné, segítené, azokat a tényleges sarokszámokat nem foglalják törvénybe. Ez így aljasság, ez az ügy elárulása. Nagyon kérem, hogy ne ezt tegyék, hanem törvényben szabályozzák és kedvező módon szabályozzák a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának kereteit. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me