GYŐRFFY BALÁZS

Full text search

GYŐRFFY BALÁZS
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen. Nyilván, az ellenzéki képviselőtársaknak csalódást fogok okozni, de a választ elfogadom, egyben megköszönöm a kormánynak azt a lehetőséget, amit a magyar vidéknek, a magyar gazdálkodóknak adott azzal, hogy tudták a területeiket bővíteni és egy nagyon szigorú versenyhelyzetben, ami előttünk áll, jobb eséllyel nézhetnek a jövőbe. Mindenképpen szeretnék hangsúlyt helyezni államtitkár úr válaszában arra, hogy 70 százaléka elkelt körülbelül dupla áron, és 250 milliárd forint árbevétele keletkezett a magyar államnak ebből. Úgy gondolom, hogy ez kölcsönösen jó üzlet volt. Az állam jó árbevételt realizált egy olyan eszköz értékesítésével, amit maga nem használt, és akiknek a kezébe került, ők pedig élni fognak a lehetőséggel. Az pedig, hogy az ellenzéki képviselőtársaim adott esetben érzékenyen reagálnak, megérthető, hisz több tízezer aláírást hamisítottak, ami valóban, államtitkár úr, megér egy misét. Ez nagyon súlyos történés, amiért azt gondolom, mind az MSZP-nek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mind az LMP-nek felelnie kell majd a későbbiekben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Gőgös Zoltán: Ezt bizonyítani kell! - Dr. Szakács László: Elnök úr, ezért kellene szólni! Majd a bíróság megállapítja!)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me