DR. KOVÁCS JÓZSEF

Full text search

DR. KOVÁCS JÓZSEF
DR. KOVÁCS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-KDNP elkötelezett a betegellátás színvonalának emelése, az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek és anyagi megbecsülésének javítása mellett.
Sajnálatosan a szocialisták kormányzása alatt az egészségügy állapota sokat romlott, mintegy 400 milliárd forintot vettek ki az egészségügyből, akkor 5 ezernél több dolgozó fordított hátat a hivatásának itthon vagy külföldön. Az egészségügyi dolgozók átlagfizetése az átlagbér alatti szintre süllyedt, csökkentek a bérek; ellenben a korábbiakkal, a Fidesz-KDNP politikájának köszönhetően most csökkentek a munkát terhelő adók, a bérek növekedtek, növekedett a bruttó átlagkereset, a fizetések vásárlóereje, a béremelési programok az idén is folytatódnak.
A Fidesz-KDNP mindig kiemelten kezelte az egészségügyi dolgozók humánerőforrás-kérdését, az elmúlt öt évben az ország gazdasági teljesítőképességének figyelembevételével mindent megtettünk a helyzet javításáért. 2012-ben és 2013-ban két lépcsőben 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült bérfejlesztésben, a bérfejlesztéshez kapcsolódóan a két évben 75,7 milliárd forint többlet kifizetése történt meg, két év alatt a kórházakban és szakrendelő-intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt.
(13.30)
2015. július 1-jén megteremtettük a lehetőségét a mozgóbér befagyasztásának felengedésére, amellyel biztosítottá vált a 2012-13. évi béremelés mozgóbérelemeinek alapbérhez történő igazítása, amely 2016. január 1-jével megtörtént.
Tisztelt Államtitkár Úr! A Közlönyben megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztése. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérdezem, a fenti kormányrendelet alapján mekkora béremelés valósul meg most az egészségügyben. Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me