ORBÁN VIKTOR

Full text search

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Szép feladat, tisztelt képviselő asszony, két percben vázolni egy gazdaságpolitikát. Ha megengedi, a lényegét talán mégiscsak elmondhatom önnek. Az első és legfontosabb dolog, tán emlékszik rá, hogy 2010-ben, amikor a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz megkapta a választópolgárok bizalmát és kormányt alakíthattunk, akkor Magyarországon 12 százalék volt a munkanélküliség. Akkor hirdettük meg a politikánkat, amiben azt mondtuk, hogy az első a munka, mert, ha munka van, minden van.
Azt tudom mondani önnek, hogy a legutolsó tényadatok szerint a munkanélküliség 5, azaz öt százalék alá csökkent. Továbbra is az a célunk, hogy teljes foglalkoztatás legyen Magyarországon, mert minden megélhetésnek a munka az alapja. Ha nincs munka, akkor nincs bér sem. Ezért a béremeléseknél is észnél kell lenni. Úgy kell bért emelnünk, hogy közben ne szűnjenek meg munkahelyek. Ezért a mi fölfogásunk, ahogy ön nevezi, stratégiánk az, hogy a piaci bérek emelését, amit kizárólag a minimálbér emelésén keresztül tudunk befolyásolni, mindig a munkaadókkal és a munkavállalókkal közösen tesszük meg.
A kormány évek óta nem dönt a minimálbér mértékéről, hanem mindig elfogadja azt a megállapodást, amit a munkaadók és a munkavállalók kötnek egymással, mert abban hiszünk, hogy ők tudják, hogy a piac világában mi az a béremelés, amit munkahelyek elvesztése nélkül még ki tudnak fizetni a vállalkozók. Ehhez szeretném tartani magamat, illetve a kormány irányvonalát is a következő időszakban.
Ami pedig a mi alkalmazottainkat, tehát az állam alkalmazásában álló embereket illeti, ott azt tudom mondani önnek, hogy az elmúlt években a kormány tagjain kívül mindenkinek felemeltük a fizetését, a rendőrökét is, a katonákét is, az egészségügyben dolgozókét is, az ápolónőkét is, a szociális rendszerben dolgozókét is, a közigazgatásban dolgozókét is, a pedagógusokét is.
Tehát azt gondolom, hogy mindent, amit a piaci béremelkedés üteme szükségessé tett, azt az állam a maga részéről követte és teljesítette. Ez egy megalapozott politika, és elvezet bennünket a teljes foglalkoztatáshoz. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me