SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilván nem annyira FM-es téma az, amiről beszélni akarok, hiszen a népszavazások rendszeréről szerettem volna kérdezni, interpellálni. Ugyanis nagyon egyszerű: ha a Fidesz azt mondja, hogy egy olyan szavazás, ahol a szavazásra jogosultaknak a szükséges mértékhez képest 80 százaléka megy el, és az politikailag érvényes, akkor mi van azokkal a népszavazási kezdeményezésekkel, amelyek mondjuk, 90 százaléknál magasabb arányban számítanak érvényesnek? Adott esetben arról van szó, hogy a termőföld-privatizációval kapcsolatos népszavazási kísérletben a Nemzeti Választási Iroda határozata alapján 181 318 lett az érvényes aláírások száma. Önök azt mondják, létrehozva a „politikailag érvényes” kategóriát, hogy ha majdnem érvényes, akkor az már érvényes. Ebben az esetben az Országgyűlésnek, miután több mint 100 ezer aláírás áll rendelkezésre, minden további nélkül lehetősége ezt kiírni, eldönteni ezt a szintén sorsdöntő politikai kérdést, ami éppúgy szuverenitási kérdés, hogy kié a magyar föld, hiszen tudjuk, hogy akié a föld, azé az ország, mégis kié lesz a következő időszakban.
Ennek megfelelően interpellációs kérdésemben arra próbáltam választ kapni a miniszterelnök úrtól, hogy a „politikailag érvényes” kategória, amit önök megalkottak, érvényes-e a termőföldes népszavazásra is. Vajon következetesek-e abban, hogy ha valami majdnem érvényes, akkor az érvényes, és ilyen szempontból az Országgyűlés és a fideszes kormánypárti többség támogatja-e a népszavazás kiírását ebben a sorsdöntő kérdésben? Lehetőséget adnak-e ebben is, hogy a magyar nép döntsön, a magyar társadalom véleményt nyilvánítson? Amennyiben következetesek akarnak maradni saját magukhoz, a korábban, az elmúlt héten kommunikált folyamatos álláspontjukhoz, azt hiszem, viszonylag egyenes a válasz. Erre szerettem volna egy határozott megerősítést kapni a miniszterelnök úrtól. Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Szél Bernadett tapsol.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me