ANDER BALÁZS

Full text search

ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatás és a nevelés célja nem más, mint a jövő. Jó esetben a felnövekvő generáció tagjai ezt már a családban megkapják, de hogy a borsodi cigányvajda kétségkívül kijózanítóan kemény szavainak nyomán kérdezzem: mi van azokon a helyeken, ahol nem ismerik föl, hogy a gyermek nem állat, hanem felelősség?
Sajnos, a társadalom alapsejtje, a család sok helyütt már nem tud többé megfelelő hátteret biztosítani a gyermekeknek, a XX. század pártjai által kisiklatott rendszerváltástól máig eltelt bő két és fél évtized minden eddiginél nagyobb társadalmi dezintegrációt és válságot hozott. Pedig nem mindegy, hogy a jövő nemzedékek tagjai milyen arányban lesznek adófizetők vagy segélyezettek. A szociokulturális nyomor, valamint a kívülállás antikultúrája egyben a bűnözés melegágya is. Ráadásul - ahogy Bogár László fogalmazott - az anyagi, a testi és lelki, erkölcsi, szellemi lepusztulás a szülések egyre nagyobb arányát préseli be a legnyomorúságosabb körülmények között élők világába.
A kormányzat nem tesz semmit, pedig ahogyan Salamon Konrád írta: a magyar iskolarendszer összeomlott, mert az iskolákat jelentős részben műveletlen és neveletlen fiatalok tömegei fejezik be vagy hagyják el, akik nem alkalmasak a munkavállalásra, és nem hajlandók a társadalmi együttélés legelemibb szabályainak betartására sem.
Mit kezdjen hát ez az iskolarendszer azokkal a hazai no-go zónákból érkezőkkel, akiknek családi példaképei bűnözők, háziállatai pitbullok és rottweilerek, és már nagyon korán megismerték a kábítószerek világát, azon kívül pedig semmi mást? Miért nem lehet még időben, mentve a menthetőt olyan bentlakásos iskolahálózatot létrehozni, ahonnét a sokszor a saját családi közegük negatív mintái által a szakadékba taszított gyerekek hazavihetnék magukkal a jobb élet reményét jelentő másfajta normákat és kultúrát?
Nem lenne helyesebb meggátolni az integrációs milliárdok ellopását, és végre ilyenformán is visszaterelni a cigányútra ment integrációt? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me