DR. APÁTI ISTVÁN

Full text search

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami nem fért bele a 15 percbe, és egy igen érdekes része ennek a szabályozásnak, az az, ami itt a Simonka-ügy kapcsán kezdett kibontakozni, hogy nevezetesen ugyanazok a szereplők, ugyanazok a gazdasági szereplők tűntek fel ajánlattevőként olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyek földrajzilag egymástól akár több száz kilométer távolságban folytak vagy valósultak meg, vagy kötöttek meg ilyen eljárások eredményeként szerződéseket, legyenek ezek akár szolgáltatásmegrendelések vagy építési beruházásba tartozó közbeszerzési eljárások.
Értem én, hogy formálisan kell tenni egy lépést annak érdekében, hogy legalább el lehessen azt mondani vagy el tudják mondani magukról, hogy ezt önök megszüntetik, hiszen az ajánlatkérőknek majd változtatni kell az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők között, tehát azok között, akiket, egyszerűbben, konyhanyelven fogalmazva, meghívnak majd ezekbe a közbeszerzési eljárásokba, és ez önmagában már garancia lesz arra, hogy nem tűnhetnek fel ugyanolyan gazdasági szereplők több hasonló vagy éppen azonos típusú közbeszerzési eljárásban. Ez nagyon jól hangzik, csak attól tartok, hogy ebből semmi nem lesz. Ennek a hatékonysága a korrupció megfékezése, meg a kartellezés, meg a különböző visszaélések szempontjából körülbelül olyan, mintha egy AK-47-es lövedéket egy profi golyóálló mellény helyett kartonpapírral próbálnánk kivédeni vagy megállítani. Ez semmit nem fog érni, semmilyen érdemi védelmet a korrupcióval szemben nem tud biztosítani.
Mint ahogy felhívtam a figyelmüket - most még egyszer nyomatékosan megteszem - arra a két, „kivéve a gyevi bírót” jellegű szabályozásra, amely egyrészt egyedi felmentést biztosítana gazdasági szereplőknek, másrészt, és erre nem volt igazából időm a vezérszónoki felszólalás végén, a kartellezés miatti kizárások alól adhatnak egyedi felmentéseket. Tessék nekem megmondani, erre mi szükség van?! Ha egyszer be akarják hozni azt, hogy a súlyos szerződésszegést elkövető ajánlattevőket legalább 90 napra kizárnák valamennyi magyarországi közbeszerzésből - ami egyébként helyes irány, túl azon, hogy a megfékezésükhöz, az elkerüléshez, illetve a megelőzéshez vannak egyéb szerződéses eszközök is -, akkor mi szükség van arra, hogy a másik oldalról pedig egy kartellezés miatti kizárás alól majd felmentéseket adnak, vagy egyéb ilyen diszkrecionális hatáskörben, jogkörben hozott döntéseket építenek be a szabályanyagba?
Amit pedig a kistelepülési önkormányzatok képviseletében nyomatékosan kérnék, hogy hacsak nem ütközik uniós szabályba, mert attól félek, hogy ilyenkor mindig ezek az érvek kerülnek elő, a dokumentációs díjról beszélek megint, ilyenkor, amikor könnyítés lenne, pláne a kistelepüléseknek, a kistelepülési önkormányzatoknak, vagy egyébként olyan felvetése, ötlete, javaslata van a Jobbiknak, amellyel remélem, hogy önök is egyetértenek, akkor általában az az érv szokott előkerülni, hogy nagyon jó, kiváló felvetés, csak éppen az uniós jogszabályok ezt nem engedik. Nagyon nyomatékosan kérem, hogy vizsgáljuk meg annak a lehetőségét, hogy a lehető leghamarabb, akár már 2017. január 1-jétől kezdődően vissza tudjuk hozni, vissza tudjuk csempészni azt a szabályozást - az előbb, amikor még csak megemlítettem ezt, akkor láttam több bólogatást, több helyeslést az önök részéről -, hogy legalább az önkormányzati ajánlatkérők, legalább a 10 ezer lélekszám alatti településeken - én meggyőzhető vagyok arról is, hogy más szempontokat hozzunk be, hogy akár a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, lélekszámra vagy lakosságszámra való tekintet nélkül, vagy bármi egyéb szabályozással, de legalább a kis- és közepes méretű önkormányzatok, legalább az ilyen térségekben - szedhessenek dokumentációs díjakat. Legyen arra lehetőségük, hogy a közbeszerzési eljárások lebonyolításával összefüggésben felmerülő költségeik legalább részbeni fedezésére meg tudjanak nyitni és tudjanak használni egy ilyen jogcímet.
Egy egyszerű példát hadd mondjak el önöknek, akár támogatásból valósul meg a közbeszerzés, akár uniós támogatásból, akár magyar költségvetési pénzből, akár éppen az adott önkormányzat saját költségvetéséből, az én ismereteim szerint valahol 0,5-2 százalék között szórnak a közbeszerzési bonyolítói díjak, az akkreditált hivatalos közbeszerzési szakértő díjai.
Ha mondjuk, 2 százalék fölé megy meredeken, az már megint kezd egy kicsit gyanús lenni, olyan 0,5-2 százalék között szokták ezeket meghatározni. Gondoljunk abba bele, hogy egy kistelepülés Észak- vagy Kelet-Magyarországon az intézmény-felújításához tizenegynéhány év után vagy tizenöt év küzdelem után, mondjuk, végre elnyer 100 millió forint körüli forrást, és jó esetben egyébként - az nagyon jó eset - a közbeszerzési eljárás díja, a bonyolító, a szakértő díja belekalkulálható a költségvetésbe, akkor ez a probléma kipipálva.
(12.00)
Ha mondjuk, olyan jellegű a támogatás, hogy nem lehet vagy nem egészében lehet belekalkulálni, akkor több százezres vagy milliós szakértői díjjal kell számolnia. Ha költségvetési pénzből valósítja meg a közbeszerzési eljárást, ott még ilyen lehetőség sincs, ott aztán végképp a zsebbe kell nyúlnia, hogy a szakértőt ki tudja fizetni.
Az én személyes tapasztalataim szerint ezen települések 90-99 százalékánál egyáltalán nincsen közbeszerzési szakértelemmel rendelkező köztisztviselő, sok esetben a jegyző vagy az aljegyző, vagy valamelyik osztályvezető, főosztályvezető sem rendelkezik ilyen képesítéssel, mint ahogy nem is lehet törvényi előírássá tenni, hogy ilyen képesítést kötelező jelleggel szerezzenek meg, vagy kötelezően alkalmazzanak az önkormányzatok ilyen szakértelemmel rendelkező személyeket, akkreditált közbeszerzési szakértőket.
Egy akkreditált közbeszerzési szakértő már a pályafutása megkezdése után viszonylag rövid idő alatt olyan helyzetbe kerül, hogy nem éri meg neki egy önkormányzatnál, még egy nagyobb önkormányzatnál sem dolgozni, mert sokkal többet keres a piacon, sokkal jobban jár, ha egyéni vagy társas vállalkozás formájában végez közbeszerzési szakértői tevékenységet. Tehát se szakember nincs, se pénz nincs, általában egyik sincs ezeknél az önkormányzatoknál.
Egyébként az akkreditált képzések tekintetében erre is ki lehetne találni, 2005 tájékán jól működött ez a rendszer, többször hirdettek meg, a mostaninál gyakrabban OKJ-s képesítéseket. Ha az önkormányzatok beiskoláznának ilyen képzésekre olyan köztisztviselő vagy közszolgálati tisztviselő kollégákat, akik éreznek magukban elhivatottságot, kedvet ahhoz, hogy megtanulják ezt az igen-igen nehéz szakmát, legalábbis kezdetben elméleti síkon, akkor mondjuk, ehhez központi költségvetési támogatást is igénybe tudjanak venni, hogy ahol egyáltalán van erre alkalmas köztisztviselő, az tudja képezni magát. Elég drága egy ilyen képzés, az önkormányzatnak ez is nagy terhet jelent. Ez lehet az egyik javaslatom, ami fő csapásirányt jelenthet a szakemberképzés költségeinek fedezésére, ezzel segítvén az önkormányzatokat.
A másik pedig az, hogy ha nem rendelkezik ilyen szakemberrel, nem tud ilyen embert a képzésre beiskolázni, akkor legalább a dokumentációs díj intézményének visszacsempészésével legyen lehetőség arra, világossá téve a szabályozásban, hogy ne csak az ajánlattételi felhívás meg - idézőjelbe teszem - a papírmunka lebonyolításával kapcsolatos nyersanyagköltségeket lehessen fedezni, hanem legyen lehetőség arra is, hogy az akkreditált közbeszerzési tanácsadó díjával bezárólag, legfeljebb a tanácsadó díjának mértékig, illetve azzal arányos mértékben próbálják meghatározni ezeket a dokumentációs díjakat, mert óriási segítség ez az önkormányzatoknak.
Jól emlékszem arra, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt, 2006-ban, amikor Kocsord községben olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy általános iskolát tudtunk felújítani és informatikai beszerzésnek néztünk elébe, akkor speciel nem lehetett betervezni abba az uniós pályázatba a közbeszerzési eljárás lebonyolítási díjait, és nagyon-nagyon jól jött az, hogy dokumentációs díjakat tudtunk szedni az ajánlattevőktől - hál’ istennek, jelentkeztek többen is, főleg az informatikai eljárásra egyébként -, és gyakorlatilag abból a közbeszerzési eljárás lebonyolításával kapcsolatos összes költséget ki tudtuk fizetni, ezáltal teljes mértékben tehermentesíteni tudtuk az önkormányzatot, ami igen-igen jól jött. Akkor még volt rá lehetőség, most sajnos már nincs.
(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Kérem, hogy a szakemberképzés állami támogatásával vagy pedig a dokumentációs díj intézményének visszahozatalával támogassuk legalább a hátrányos helyzetű térségekben lévő kistelepülési önkormányzatokat. Köszönöm szépen. (Dr. Lukács László György tapsol.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me