CSIZI PÉTER

Full text search

CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A tisztelt képviselőtársamra szeretnék én is reagálni. Csak azt próbáltam meg felvázolni önök előtt, hogy honnan indultunk, és az első közbeszerzési törvény, ami megszületett Magyarországon, és amivel egyébként az első uniós ciklusunkat végigcsináltunk közösen, mennyire nem volt életszerű, és mennyire nehezítette például, mondjuk, az uniós pénzek lehívását és elköltését. Gondoljunk csak arra, hogy sok esetben azért nem sikerült uniós pénzt helyi fejlesztésre elkölteni, mert a közbeszerzési törvényben lévő, egyébként jogos eljárási paraméterek nem illeszkedtek a pályázathoz, és nemes egyszerűséggel a közbeszerzés lefolytatására a szükséges időkeretet követően a kivitelezésre már nem volt idő, és nem lehetett az uniós szabály szerint lefolytatni a teljes beruházást és az elszámolást. Kifutottunk az időből, a nap végén pedig elestünk helyi pályázati és fejlesztési forrásoktól.
Például az egy évvel ezelőtti módosítás nagy előnye az olyan keretközbeszerzéseknek az indítása, amelyekkel már idejekorán el lehet indítani a közbeszerzést, hogy az minél inkább látható módon, minél inkább elfogadható módon és versenyt generálva valósuljon meg, és majd egyébként amikor az európai uniós pályázati összeg megérkezik az adott településre, az adott pályázóhoz, akkor már nem kell időt húzni a megvalósítással, hiszen eljutunk oda, hogy azonnal elkezdhetjük az építkezést, a beruházást vagy a beszerzést.
(12.10)
Ez is egy olyan módosítás, ami életképessé tette a rendszert, ami gyorsította az európai uniós pénzek felhasználását, és gyakorlatilag helyben komoly megvalósulást eredményezett.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me