SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Azért furcsa ez a válasz, mert gyakorlatilag a kormány az egyik mulasztását, amit megígért négy évvel ezelőtt, hogy az osztatlan közösöket felszámolja és rendezi ezek sorsát, most azzal próbálja magyarázni, hogy egy másik rossz gyakorlatot alkalmazva az osztatlan közösöket, amit nem számolt fel az ígéretének megfelelően, odaadja pályáztatás nélkül, és mit ad Isten, véletlenül pont Fidesz közeli nagyvállalkozóknak.
Nyilvánvalóan azért aggályos ez, mert ha párhuzamba tesszük ezt a múlt héten meg az elmúlt időszakban látott egyéb sajtóhírekkel, miszerint például az Őrségi Nemzeti Park megduplázta földjeinek a mértékét, és több állami földet szerzett, ugyanakkor most az agrártárgyú törvények módosítása - ami a Ház előtt van, és februárban valószínűleg a parlament elé kerül - arról szól, hogy a nemzeti parkok eddig védett célokat szolgáló földjei bekerülnek az NFA-ba, még több aggályra adhat okot, hiszen önök azt ígérték, hogy felszámolják azt az MSZP-s nyolcéves gyakorlatot, amikor nem volt pályáztatás. Ezt ígérték a magyar gazdálkodóknak, ugyanakkor látjuk, hogy ezzel ellentétes gyakorlat valósul meg. Ez nyilvánvalóan aggályokat kelt bennünk, és jó lenne, ha ilyen nem lenne. (Taps az LMP soraiban. - Gőgös Zoltán: Rosszul tudod, akkor is volt pályáztatás, sőt a bérleti jogért is fizetni kellett.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me