L. SIMON LÁSZLÓ,

Full text search

L. SIMON LÁSZLÓ,
L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Harangozó képviselő úr felszólított bennünket, hogy kérjünk bocsánatot, mert rossz törvényt csináltunk (Lukács Zoltán: Pont fordítva mondta!), majd pedig fogta magát és szokása szerint kiment a teremből. Persze, az előterjesztői válaszra már nem kíváncsi. (Zaj az MSZP soraiban.) Mindenesetre azt tudom mondani a tisztelt Ház előtt, hogy ha valamit elrontottunk, azt kijavítjuk.
Ennek a törvénynek valóban voltak hibás pontjai, a köztársasági elnök úr ezt jelezte, és mi ezeket a hibás pontokat a mai napon kijavítottuk, és reméljük, hogy így elfogadható lesz a köztársasági elnök úrnak is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenesetre egy biztos, ennek a törvénynek a célját, ennek a törvénynek a szükségszerűségét és a mihamarabbi elfogadását - hiszen a három évvel ezelőtt az LMP által kezdeményezett törvény hatálya az idén december 31-ével lejár - sem a köztársasági elnök úr, sem a széles nyilvánosságban meghatározó személyek nem kifogásolták. Az, hogy szocialista képviselőtársaink a parlamentben újfent nem a kis- és közepes magyar vállalkozások mellé, nem az épített környezet megóvását szándékozó kormánypárti többség mellé állnak, önmagáért beszél. (Dr. Varga László: Mekkora kamu!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Lukács képviselő úrnak én csak egyetlenegy dolgot szeretnék mondani. Ma egyébként is nagyon szép nyelvi jelenségeket hallhattunk és figyelhettünk meg a Házban, Schiffer képviselőtársam például azt mondta, hogy ámokot futott a kormányoldal. Bravó! Tehát Lukács képviselőtársamnak csak annyit tudok ajánlani, hogy vagy az értelmező kéziszótárt, vagy a szinonimaszótárt forgassa. A „törvénykezni” kifejezés nem egyenlő a „törvényt alkotni” kifejezéssel. Törvénykezni annyit jelent, mint - idézem a szinonimaszótárból - ítélni, ítélkezni, igazságot tenni, igazságot szolgáltatni, bíráskodni. (Zaj az MSZP soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Önök mögött felkészült jogászok ülnek, gondolom, hogy ők a törvénykezni és a törvényt alkotni fogalmak közötti különbséggel tisztában vannak. (Zaj az MSZP soraiban. - Az elnök csenget. - Lukács Zoltán: Szarva közt a tőgyét! Ennyi jutott erről eszedbe? Miért erről beszélsz?)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me