HERINGES ANITA

Full text search

HERINGES ANITA
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A média évek óta beszámol a kecskeméti sportegyesületet működtető társaság ügyéről, a KSE Kft. számlázási botrányáról. A sajtóhírek szerint az ügy, hogy közel százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő kft. három olyan céggel kötött marketing- és reklámcélokra szerződést, amelyeknek portfóliójában nem szerepel ez a munka. A négypárti önkormányzati vizsgálóbizottság megállapítása szerint két év alatt a három cég összesen 298 millió forint közpénzt kapott így. Az ügyben az MSZP Demokrácia Központja megtette a feljelentést, és ez alapján a sajtóhírek szerint a NAV adócsalás, okirat-hamisítás és hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított. Ennek lassan három éve.
Amit tudunk, amit hallunk és amik a tények, hogy a kecskeméti cégek gazdálkodásáért felelős alpolgármestert akkoriban Szemereyné Pataki Klaudiának hívták, aki azóta nagy karriert futott be, hiszen a nyomozás ideje alatt rokona, Matolcsy György megüresedett mandátumán lett országgyűlési képviselő, és ezzel mentelmi joghoz jutott, az új ciklusban pedig dr. Zombor Gábor, Kecskemét volt polgármestere, azóta a fideszes, egészségügyért felelős államtitkár helyett megbízással vezeti a várost. Most pedig az önkormányzati választásokon Kecskemét polgármesteri posztjáért indul.
Időközben a kecskeméti sportegyesületet működtető kft. felügyelőbizottsági tagjai elhagyták a süllyedő hajót. A cég csődbe ment. A sajtóhíresztelések szerint az fb-tagok új céget alapítottak, amelybe a kft. javait átmentették. A hírek szerint a kirendelt felszámoló cég így már csődbűntett miatt is nyomoz.
Az ügy, amely már évek óta borzolja Kecskemét közvéleményének kedélyét, a mai napig sem tisztázott. A kérdés az, hogy a közvélemény és a sajtó érdeklődését is felkeltő ügynek mi lesz a végkifejlete. Az ön minisztériuma által felügyelt NAV hol tart a nyomozásban, mikor láthatnak tisztán a kecskeméti lakosok?
Várjuk válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me