DR. GYÜRE CSABA,

Full text search

DR. GYÜRE CSABA,
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Számtalanszor elmondtuk már itt a parlamentben 2010 óta, mióta a Jobbik Magyarországért Mozgalom is részt vesz, hogy a Jobbik a rend pártja. A rend pártja, és számtalan felszólalásban, törvényjavaslatunkban, törvénymódosító javaslatunkban tettünk arra indítványt, ami mindig a közrend, a közbiztonság növelésére, megszilárdítására, erősítésére vonatkozott.
(18.50)
A Jobbik a maga részéről minden olyan törvényjavaslatot, minden olyan módosítást támogat, amely erre vonatkozik. Nyilván ezen belül kiemelten fontos a repülőterek biztonsága, a légiutas-forgalom biztonsága, hiszen számtalanszor láttuk az elmúlt 20-30-40 évben, hogy bizonyos bűnözői csoportok arra szakosodtak, hogy éppen ezekkel kapcsolatban kövessenek el bűncselekményt, illetve ezzel próbálják meg felhívni magukra a közvélemény figyelmét. Nyilván emiatt is történnek, amikor nincs meg a megfelelő biztonság, olyan balesetek, vagy éppen szándékos esetek is, mint amikor egy légi baleset történik, mint legutóbb Ukrajnában, amikor a légtérben nyilván a helyi harcok miatt bekövetkezve súlyos tragédia állt be. Ezeket nagyon célszerű lenne minél kisebb mértékűre leszorítani, illetve nullára szorítani. Ennek az egyik állomása például ez a törvény is, amelyben ezt próbáljuk egységesíteni, ebben próbálunk előrejutni.
Nyilván amikor a légiutas-forgalomról, illetve a szigorításokról beszélünk - különösen, ha 2001. szeptember 11-ét is megemlítjük, amikor láttuk, hogy mi történt a nagyvilágban, milyen szigorítások történtek a légiutas-forgalomban, ami már sok esetben túlzott is volt, hiszen ott már gyakorlatilag sokszor személyiségi jogokat sértő szinten zajlott az utasforgalom ellenőrzése -, két általános alapelv ütközik: egyrészt a személyi szabadságjogoknak, a személyi jogoknak a korlátozása, másrészt pedig nyilvánvalóan az utasforgalom biztonsága. Tehát ebben kell megtalálni a megfelelő egyensúlyt, ami által megvan a biztonság is és a légiutas-forgalomban sem merülnek fel ilyen problémák. Nyilván rengeteg olyan háttérjogszabály van, mint amivel itt is találkozunk, amely meghatározza akár annak a lehetőségét, hogy a légi forgalom elől lezárt területekre, tehát az utasforgalomtól lezárt területekre kik léphetnek be, azoknak milyen ellenőrzésen kell átesniük, hogy oda belépjenek, milyen szabályok és előírások vannak a belépésben. Nyilván ha ezek nincsenek megfelelően leszabályozva és ezeket nem követi egy ország, egy légitársaság, egy nemzetközi repülőtér, bizony ezek a problémák előjöhetnek.
Akkor előjön egy olyan alapelvi probléma, amelyre a Jobbik nagyon gyakran szokta felhívni a figyelmet: mégpedig a nemzetközi jogszabályok, az európai uniós norma és a magyar jogszabályok adott esetben való különbözősége, nem harmonizációja. Az általános elvek szerint nem értünk egyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről azzal, hogy az Európai Unió magyar jogszabályokat alapvetően befolyásol, mégpedig oly módon, hogy jogharmonizáció címszó alatt gyakorlatilag átvesszük a nemzetközi jog szabályait, az európai uniós előírásokat, és azt Magyarországra vonatkozóan kötelezően előírjuk. Ezt általában a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem támogatja. Ez azonban egy olyan kivételes eset, illetve lehetőség, amikor viszont nem biztos, hogy probléma az, ha az európai uniós jogi normákat követjük. Hiszen a légiutas-forgalom Magyarországon nyilván egy nemzetközi szinten lezajló utasforgalom. Tehát amennyiben Magyarországon más szabályozás van, mint Ausztriában, mint Franciaországban, mint Olaszországban, akkor ezek a problémák előjöhetnek, hiszen ezeknek a szabályoknak alapvetően egységesnek kell lenniük, nem beszélve arról, hogy a nemzetközi tapasztalat a légiutas-forgalom biztonságát erősíteni fogja. Erősödik, ha a nemzetközi tapasztalat egyrészt átvevődik, másrészt pedig Magyarországon, illetve más országokban is alkalmazzák az adott esetben fejlettebb módszereket, fejlettebb jogszabályokat.
Tehát ezen a területen az egységesítés, az egységesedés a jogszabályokban kifejezetten jó, illetve az is helyes, amit a törvényjavaslat a végén tartalmaz is, hogy megfelelő szakmai továbbképzéseket, illetve tapasztalatcseréket kell más országokkal folytatni. Nyilván ez is nagyon fontos dolog, hiszen mindez arra fogja predesztinálni a védelmi szervezetet, hogy sokkal jobban működjön, sokkal nagyobb nemzetközi tapasztalatokkal fog rendelkezni, és elkerülhetőbbé válnak mindazok az esetlegesen bekövetkezendő, nem kívánt események, amelyek egyébként bekövetkezhetnének. Tehát ebből a szempontból fontosnak tartjuk azt, hogy a három európai uniós bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket ez a jogszabályszöveg megalkotja. Ebben egységesedik a magyar jogrendszer is.
Ez a jogszabály elsősorban szakmai módosításokat tartalmaz, ezen túlmenően pedig, ahogy hallottuk eddig is, technikai változásokat hoz be, sok esetben tehát szinte csak technikai módosítások vannak. A 7. §-t részben kiemelném a módosításban, ahol ugyan csak három szó szerepel, de a magyarországi légi forgalom fejlődésében egy állomás ez a 7. §. Ez arról szól, hogy repülőtér lehet közös felhasználású repülőtér is. Ennek azért van jelentősége, hiszen a törvényjavaslat indoklása már egyértelműen tartalmazza azt, hogy a pápai repülőtér lenne egy ilyen kijelölt közös felhasználású, mind a katonai, mind pedig a polgári légi forgalom számára megnyitott repülőtér. Az indoklása tartalmazza is, hogy a költséghatékonyság, az időmegtakarítás szempontjából és egyéb okokból mindenképpen célszerű lenne, ha a Magyar Honvédség pápai bázisrepülőtere esetén egy multimodális átalakulás állna be, szárazföldi, légi, belföldi, vízi logisztikai szolgáltatásra is alkalmas lenne azon túlmenően, hogy mind katonai, mind pedig civil alkalmazás is lenne ott. De egyébként más esetekben is ez a jogszabály-módosítás lehetővé teszi a közös felhasználású repülőteret.
A jogszabály kitér a légi jármű igénybevételéért felszámítható díjak fizetésére is. Itt egy fontos szabályozás, hogy ezeket a díjakat közzé kell tenni, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon az, hogy milyen költségvonzattal jár egy-egy repülőtér használatának a joga. Nyilván a nem nyilvános repülőtér igénybevétele esetén is ellenszolgáltatás kérhető.
A közlekedésbiztonság szabályozottságát javítják a 9. és 10. §-ban előírtak, amelyek a típusalkalmassági tanúsítvánnyal rendelkező repülő alkalmatosságoknál teszik lehetővé azt, hogy levegőbe emelkedjenek, illetve ezen túlmenően, tehát ha egy-egy típus nem rendelkezik típusalkalmassági tanúsítvánnyal, egyedi repülési engedéllyel vehetnek részt a légi forgalomban. Ezek egyértelműek. Bár ennek a szabályozása korábban is megvolt, ezt picit egységesebbé teszi ez a jogszabály, megtudjuk, hogy a légi alkalmassági tanúsítványok határozatlan időtartamig hatályosak, illetve nyilván időszakonként felül lehet vizsgálni, hogy megmaradt-e ez az alkalmasság.
Ezen túlmenően a légi közlekedés védelme egy fontos szakasza a jogszabálynak. Nagyon fontos kiemelnünk azt, hogy a légi közlekedés védelme elsősorban a repülőtér üzemben tartóját terheli, tehát neki a feladata, illetve kötelezettsége a védelmi feladatok ellátása, és erre biztonsági szolgálatot hozhat létre, illetve egy külső biztonsági szolgálatot is megbízhat ennek az ellátására. Bizony, lehetnek olyan esetek, amikor ez a légi biztonság, védelmi biztonság nem megfelelő, nem látják el megfelelően, akkor megfelelő szakszolgálati szerv ellenőrizheti. A rendőrség meghatározott szerve járhat el ebben az esetben, és ha az ellenőrzés során azt látja, hogy a biztonsági szolgálat nem megfelelően látja el a feladatát, ebben az esetben a rendőrség átveheti ezeknek az ellátását.
Ez megint érdekes, és felmerülnek olyan garanciális szabályok, hogy a rendőrség vajon jogosult-e átvenni a feladatokat, jogszerű volt-e az intézkedése, hiszen amennyiben a rendőrség olyan határozatot hoz, hogy átveszi, akkor ezek a határozatok azonnal végrehajthatóak. Tehát azonnal bekövetkezik egy jogi esemény, és itt is megfelelő garanciális szabályok vannak, bár a fellebbezés, illetve a felülvizsgálat lehetősége nincs ebben a törvényben sajnos kidolgozva. Ezt picit hiányosságnak találom. Azonban az benne van, hogy a rendőrség csak abban az esetben alkalmazhatja ezt a jogkörét, amennyiben korábban a hiányosságokra vagy pedig a nem megfelelően végzett munkára felhívta a figyelmet. Írásban, határozatban köteles felhívni a figyelmet, és amennyiben a határozatban meghatározott határidő befejezését követően sem áll helyre a megfelelő munkavégzés, csak ebben az esetben van lehetőség arra, hogy a rendőrség átvegye a biztonsági szolgálat helyett a nyilvános légi forgalomban a repülőtér biztonsági védelmét - ez esetben átveheti.
(19.00)
Az teljesen természetes, ami itt szabályozva van, hogy a légi közlekedés védelmének nyilván költsége van, hiszen biztonsági szolgálatot kell létesíteni, akár a rendőrség is elláthatja - mint a törvényből látjuk - ezeket a feladatokat. Ebben az esetben nyilván ennek költségei vannak, ezt is szabályozza a törvény, hogy ki viseli ezeket a költségeket, és megtudjuk, hogy egyrészt az állam, egyrészt a repülőtér üzemben tartója, másrészt pedig a légitársaságoknak az üzemben tartója viseli ezeket a költségeket, ám ezek a költségek átháríthatók az utasokra.
Azt is szabályozza a jogszabály, hogy felül kell vizsgálni azt, hogy megfelel-e, megfelelő-e a biztonsága ezeknek a nemzetközi repülőtereknek. Erre felügyeleti díjat kell fizetni ez esetben a felügyeleti szerv számára, évente 250 ezer utas felett ez kötelező, utasonként 50 forint, de maximum 500 millió forint ennek a kifizetése. Itt az utolsó sorban azt írja a jogalkotó e paragrafusban, hogy a fogyasztói árindex mértékével évente automatikusan növekszik. Azt gondolom, hogy ha itt az eddigi gazdaságpolitikából indulunk ki, amit mondtak, hogy mi van, ha defláció van és nem infláció, akkor vajon csökken-e a díj. Na, erre nincsen szabályozás, de hát akár ez is előfordulhat.
A légi közlekedés védelmével kapcsolatos feladatok ellátásával összefüggésben lehet csak ezt a felügyeleti díjat felhasználni. Tehát ez egy teljes mértékben célhoz kötött felhasználási forma. Azért örülök, hogy benne van a jogszabályban, hogy ne járjunk úgy, mint a parlagfű 1 százalékával, amit az adófizetők befizettek az illetékes minisztérium számára, akinek 1 milliárd forint áll rendelkezésre az elmúlt gazdasági évben a parlagfű kiirtására, és ehhez képest ennek csak egy töredékét használták fel a parlagfűre, és a miniszteri dolgozók végkielégítésétől kezdve mindenfélére fordították, ami nem biztos, hogy egy jó dolog, ezt pedig itt is az utasbiztonságra, a légi közlekedés védelmére kell felhasználni.
Még egy fontos terület, ami még belefér talán az időmbe, ez pedig a védelmi háttérellenőrzéseknek a végzése, amelyet a törvény részletesen szabályoz. Erre azért van szükség, hogy aki a szigorított védelmi területre, az úgynevezett SRA-területre be fog lépni, kik azok, akik jogosítottak erre a területre belépni. Nyilván ez is a légiutas-biztonságnak az egyik legalapvetőbb érdeke, hogy kik hová léphetnek be és melyik területre. Ennek a szabályozása, illetve a védelmi háttérellenőrzésnek az elvégzése, megfelelő elvégzése nagyon fontos feladat, és tudjuk, hogy ezekre a területekre, ezekre a szigorított védelmi területekre csak az arra jogosítottak léphetnek be, akik ezzel a védelmi háttérellenőrzéssel már korábbról rendelkeznek, illetve azok, akik ilyen személy kíséretében lépnek be erre a területre, és nyilván ez alatt az idő alatt a fokozatos felügyeletet is el kell látnia, aki kíséri ilyen területen. Más erre a területre egyébként a jogszabály szerint nem léphet be. Itt részletesen meghatározza a jogszabály, hogy büntetett előéletű s a többi, milyen személyek nem léphetnek be erre a területre, illetve nem mehetnek át ezen a szigorított védelmi területre vonatkozó vizsgálaton.
És még a hátralévő 20 másodpercben: az összeférhetetlenség szabályait is szabályozza ez a jogszabály, ami már a légi-, vasúti és víziközlekedési balesetekkel kapcsolatos jogszabály vonatkozásában áll fenn. Itt a részletes szabályait ismerhetjük meg az összeférhetetlenségnek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me