KUNHALMI ÁGNES

Full text search

KUNHALMI ÁGNES
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon sok mindenről esett szó, én egy dolgot szeretnék kiemelni, ez pedig a tankötelezettség korhatárának a leszállítása.
Tudjuk és tisztában vagyunk azzal, hogy 2010 óta sajnos nőtt a korai iskolaelhagyók száma, és azzal, hogy önök itt fabrikálják és módosítják, hogy ne a születési nappal, hanem a tanév végéig ki legyen ez tolva, elismerik, hogy igenis, az iskolaelhagyás és a tankötelezettség leszállításának a korhatára között bizony szoros összefüggés van.
De itt többször látjuk fideszes képviselőtársaink arcán, hogy mit old meg ez, ha most felemelnénk újra a tankötelezettséget. Azt kell világosan látni, hogy a tankötelezettség korhatárának a leszállítása vagy felemelése nem valamifajta szocdem ideológia, hogy emeljük akár száz évig is, és akkor az élethosszig tartó tanulásnak megfelelően, hanem azt kell látni, hogy ez nem jó vagy rossz, hanem ez egy eszköz. Eszköz a mindenkori politika és a mindenkori kormány kezében arra, hogy a gyerekeket védjük; azokat a gyerekeket, akik halmozottan hátrányos helyzetű családokba születnek, akiknek a szókincsük sokszor el sem éri a 6 éves, középosztálybeli társaikét. Nekik nincs ösztönzőrendszer, olyan édesapa, édesanya, olyan családi környezet, akik ezeket a gyerekeket fognák.
Önmagában igaz, amikor azt mondják, hogy ez nem ér semmit, mert ez csak egy eszköz, de egy olyan komplex rendszerben, amit önök egészen az óvodától egészen felsőoktatásig a központosítással, az államosítással és egyéb más zsákutcás Híd-programokkal együtt összeraktak, bizony azt fogja eredményezni, hogy ezek a gyerekek idő előtt kikerülnek az iskolarendszerből. Ez a probléma.
Tehát azt kérem, hogy bármikor, amikor a tankötelezettségről beszélnek, akkor nem önmagában jó vagy rossz, hanem ez egy eszköz arra, hogy az állam védje ezeket a gyerekeket, mert ha az állam is lemond róluk, és nem születnek jó családi körülmények közé, akkor ezeknek a gyerekeknek ott a vége. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me