SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elején elmondom, a Jobbik Magyarországért Mozgalom természetesen örömmel támogatja ezt a törvényjavaslatot. Engedjék meg, hogy egy kicsit magaménak is érezzem ezt a törvényt, hiszen több mint egy éve küzdök azért, hogy az SZDSZ tartozásaival kapcsolatos információk napvilágot láthassanak. Több írásbeli kérdést tettem föl a szaktárcát felügyelő miniszternek, így Németh Lászlónénak is és most Lázár Jánosnak is, és örömmel vettem, hogy az egyik ilyen interpellációs kérdés után Lázár János úgy döntött, hogy igazam volt az elmúlt egy évben is, nem lehet banktitok egy olyan kölcsönszerződés, amely kölcsönszerződést egy száz százalékban állami tulajdonú bank és a magyar adófizetők pénzéből nyújtotta; ez a törvényjavaslat ezért került ide a Ház elé. Engedjék meg, hogy egypár mondatot még egyszer elmondjak az előzményekről, hogy miről is dönt jelen pillanatban, most ez a törvény, és mi volt az oka annak, hogy ezt a törvényt meg kellett alkotnunk.
2012. augusztus 31-én az Állami Számvevőszék elnöke kiadmányozta a Szabad Demokraták Szövetsége - Magyar Liberális Párt 2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről szóló ellenőrzési jelentést. Ebből a jelentésből nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy a párt részéről súlyos visszaélések történtek a közpénzekkel szemben, sőt az is felmerült, hogy a károk megtérülésére vajmi kevés esély van. Mint ahogy Mengyi Roland elmondta, a probléma eredője az volt, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény, az úgynevezett vagyontörvény 2007. novemberi módosítása úgy szólt, hogy az országgyűlési képviselők általános választásán országos listát állító és az Országgyűlésben képviselői csoport alakítására is jogosultságot szerző párt részére a párt működési feltételeinek biztosítása érdekében iroda rendeltetésű ingatlan vásárlásához a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a párt kezdeményezésére pénzkölcsönt nyújt. Tehát a Magyar Fejlesztési Bank, a magyar állam kizárólagos tulajdonában lévő hitelintézet nyújtotta a hiteleket, és megállapíthatóan a mindenkori költségvetést terhelték ezek a hitelek. A pénzkölcsön nyújtására tehát egy olyan bank részéről került sor, amely akkor is köztulajdonban állott, és olyan forrásokat helyezett ki, amelyek közpénznek minősülnek.
A Szabad Demokraták Szövetsége a szóban forgó kölcsönökből rövid idő alatt 20 darab ingatlant vásárolt - hozzáteszem csak halkan, hogy két olyan településen is vettek ingatlant, ahol nem is volt SZDSZ-alapszervezet, és mint mondtam, arról volt szó, hogy a párt működésére használják fel ezeket az ingatlanokat -, és természetesen a 20 ingatlannak a céltól eltérő használata sem volt nyilvános egészen addig, amíg az Állami Számvevőszék közzé nem tette az ominózus jelentését. Ebből a jelentésből hadd idézzek még egy keveset: „Az MFB 2010. december 28-án a kölcsönszerződést felmondta, mivel a párt - tehát az SZDSZ - 2009. július 15. óta a tőke- és kamatfizetési kötelezettségeinek nem tett eleget.”
Azóta eltelt több mint négy év, és semmilyen információval nem rendelkezünk arról, hogy a szerződés felmondását követően, a végrehajtási jog megnyílta után milyen intézkedéseket tett az állami vagyon kezelője annak érdekében, hogy a kintlévőségeit behajtsa. Annyit tudunk, hogy a 2011-es adósság utáni kamattartozás már a 2011. év végére 58 millió 274 ezer forintra rúgott. Az már csak hab a tortán, hogy a párt az államon kívül - ugyancsak ingatlanügyekből kifolyólag - a VII., VIII. és IX. kerületi önkormányzatoknak is tartozott 2010. december 31-én 63 millió 824 ezer forinttal, és a teljes tartozása a 2011. év végén hozzávetőleg 770 millió forint volt
A tetemes tartozás évről évre csak növekedett, mígnem az SZDSZ Országos Tanácsa úgy döntött, hogy kezdeményezi az ügyészségnél önmaga feloszlatását. Innentől kezdve vége is lett volna ennek a történetnek, ha most nem tartanánk ott, hogy ezt a törvényjavaslatot önök benyújtották, és remélhetőleg a Ház el is fogja fogadni. Hozzáteszem még, hogy tettem az ügyben büntetőfeljelentést is. A feljelentésem alapján immáron több mint háromnegyed esztendeje folyik a nyomozás költségvetési csalás, tartozás fedezetének elvonására irányuló kísérlet, továbbá hűtlen kezelés bűncselekmények alapos gyanúja miatt.
A fenti számsorok egy nyilvános, bárki számára hozzáférhető, készített jelentésből jutottak a tudomásunkra az Állami Számvevőszéktől, de az ugyanilyen tárgykört érintő kérdéseimet a feladat- és hatáskörrel rendelkező szaktárca több ízben is visszautasította; tehát mint mondtam, az államtitkár asszony is visszautasította, és egyébként Lázár János is az első írásbeli kérdésemre visszautasította a választ. Felmerül tehát a kérdés, hogy miként lehetséges egyáltalán ez a nonszensz helyzet, hogy a Magyar Fejlesztési Bankot felügyelő mindenkori szaktárca arra a kérdésemre, amelyik úgy szólt, hogy „Jelenleg mekkora a szabad demokratákkal szembeni követelés pontos összege, azaz a tőke- és a kamattartozás?” azt a választ adják, hogy banktitok, ugyanakkor az ÁSZ-jelentésben pontosan rögzítette ugyanezt az adatot a 2011. év végi állapotnak megfelelően. Tehát az egyik szervnél banktitokként értékelik, az Állami Számvevőszéknél nem értékelik banktitokként ugyanezeket a számsorokat. Miért is lenne - véleményünk szerint - banktitok az, hogy a megnyílt végrehajtási jog alapján milyen cselekményeket hajtott végre a bank a kihelyezett kölcsön megtérülése érdekében.
Tehát az ügy lényege arról szól, hogy ezek az adatok nem képezhetik sem bank-, sem üzleti titok körét, amiért a most benyújtott törvényjavaslatot üdvözlöm. Tehát közpénzekből kifolyólag, pártoknak nyújtott hitel, amit felhasználnak, és hogy hogyan használják fel, az véleményem szerint egyáltalán nem képezheti banktitok körét, ezért maximálisan üdvözöljük ezt a törvényjavaslatot, sőt kimondottan köszönöm Lázár Jánosnak, hogy ezt a törvényjavaslatot benyújtotta, és természetesen a Jobbik Magyarországért Mozgalom meg fogja szavazni.
Hozzáteszem, hogy innentől kezdve ez már nem csak az SZDSZ ügyeiről szól, hiszen az összes olyan pártnak, aki élt ezzel a lehetőséggel, vagy aki a jövőben bármilyen formában kapcsolatba fog kerülni a Magyar Fejlesztési Bankkal és közpénzeket fog felhasználni, ezeknek a pártoknak nyilvánosak lesznek ezek a szerződései, és én úgy érzem, hogy ez a tisztaságot és az átláthatóságot maximálisan szolgálja.
Akinek nincs takargatnivalója, annak nem kell félnie ettől a törvénytől, akinek pedig van, az meg majd, gondolom, nem fogja megszavazni ezt a törvényt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom meg fogja szavazni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me