ROGÁN ANTAL

Full text search

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon körülbelül 650 ezer embernek van még devizahitele, és több mint kétszer annyinak, 1 millió 200 ezret meghaladó számú embernek van forinthitele. Ha annak idején, 2003-ban az akkori szocialista-szabad demokrata kormány nem törölte volna el a kedvezményes kamatozású, támogatott forintlakáshiteleket, akkor nyilvánvalóan nem 650 ezer embernek lenne devizahitele, hanem ennél jóval kevesebbnek. (Balla György: Úgy van! - Bangóné Borbély Ildikó: Ki engedélyezte? A kötvényeket ki bocsátotta ki? Ki engedélyezte?)
Azt is tegyük hozzá, tisztelt képviselőtársaim, hogy az elmúlt években nemcsak a devizahiteleseket verték át a bankok, hanem a forinthiteleseket is, nemcsak a devizahitelesek kamatait emelték meg egyoldalúan, nemcsak rájuk róttak mindenféle pluszterheket, hanem a forinthitelesekre is, tisztelt képviselőtársaim. Éppen ezért évekkel ezelőtt, amikor ezzel a problémával szembesültünk, akkor azt ígértük a kezelés módjának, hogy a következő céloknak próbálunk eleget tenni. Először is: csökkenteni fogjuk a devizahitelesek terheit; gondoskodni fogunk arról, hogy ne járjanak rosszabbul, mint ha egyébként annak idején forinthitelt vettek volna fel; és azt is hozzátettük, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindezt úgy fogjuk megtenni, hogy a jövőben ne kelljen kiszámíthatatlansággal, bizonytalansággal szembenézniük. Tehát ha már csökkennek a törlesztőrészleteik, csökkennek a terheik, akkor azok kiszámíthatóan ugyanazok maradjanak hosszú éveken keresztül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez az úthoz kétféleképpen lehetett volna eljutni. Az egyik lehetőség, hogy ugyanazt tesszük, mint a végtörlesztésnél, és a kedvezményes árfolyam lehetőségével élünk. Ezt a lehetőséget a magyar Kúria, a magyar bankok egyértelműen kizárták; pontosabban a magyar bíróság egyértelműen kizárta. A magyar bíróság azonban lehetőséget adott számunkra egy másik útra, tisztelt képviselőtársaim, lehetőséget adott számunkra abban a tekintetben, hogy elszámoltassuk a bankokat. Éppen ezért a bíróság nem engedte meg a kedvezményes forintárfolyamon történő hitelátváltást, de megengedte a bankok elszámoltatását, megengedte, hogy a bankok elszámoltatásán keresztül csökkentsük a hitelesek terheit, csökkentsük a tőkét és csökkentsük a kamatokat.
Három olyan törvény került már elfogadásra vagy fog elfogadásra kerülni a tisztelt Házban, amely közösen szolgálja ezt a célt. Az egyik a bankok elszámoltatásáról szóló törvény, a másik a devizahitelek forintosításáról szóló törvény, a harmadik pedig a fair bankokról szóló törvény. A három törvény együttes eredményeként, tisztelt képviselőtársaim, a következő változások következnek be egy tipikus devizaadósnál. Például annál a devizaadósnál, aki annak idején 43 ezer svájci franknak megfelelő hitelt vett fel 6,8 millió forint értékben, és jelenleg - a 2014 szeptemberi adatok alapján - 8,8 millióval tartozik, annál a forintosítást követően a tőke 7 millió forintra csökken. Jelenleg 91 ezer forintos törlesztőrészletet fizet, azt követően 65 ezer forintos törlesztőrészletet fog fizetni; és ugyanez minden egyes tipikus devizaadósnál végigvihető.
Kimondhatjuk tehát, hogy a fair bankokról szóló törvény, a bankok elszámoltatása és a devizahitelek forintosítása azzal az eredménnyel jár együtt, hogy egy átlagos devizahiteles törlesztőrészlete 25 ezer forinttal csökken, és ez tartósan, hosszú éveken keresztül ezen a szinten is marad, tisztelt képviselőtársaim. Ez a komoly eredmény, amit a három törvény együttes elfogadásával ér el a Ház. És azt is kimondhatjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a törvénynek az eredményeként jobban járnak ma a devizahitelesek, mint hogyha annak idején forinthitelből végtörlesztettek volna, akkor ugyanis magasabb lenne a terhük, mint ezzel, a bankok elszámoltatásával, a fair bankokról szóló törvénnyel, valamint a devizahitelek forintosításáról szóló törvénnyel. Indokoltnak látszik tehát, hogy ezeket a javaslatokat együtt kezelje és együtt is fogadja el a tisztelt Ház. Én ezek támogatását is szeretném kérni ellenzéki képviselőtársaimtól, mert így, a jogszabályokat betartva, az állam terheit nem növelve, a devizahitelesek terheit tartósan 25-30 százalékkal mérsékelni tudjuk, és azt gondolom, ez mindenkinek az érdeke.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy egy ügyben azért még egy szót hozzátegyek a napirend előtti hozzászólásom végén. Én azt gondolom, fontos dolog, hogy működik a demokrácia, fontos dolog, hogy az emberek az utcán elmondhatják a véleményüket, és hadd tegyem hozzá tisztelt szocialista képviselőtársaimnak: még fontosabb, hogy ezt úgy tehetik meg - nem úgy, mint 2006. október 23-án -, hogy nem jár érte szemkilövés, és nem jár érte megveretés. (Pfujolás az MSZP soraiban.) Mert amikor önök voltak kormányon, akkor ez járt a tüntetőknek, tisztelt képviselőtársaim. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me