DR. POLT PÉTER

Full text search

DR. POLT PÉTER
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A válaszom az ön kérdésére, hogy igen, már tisztábban látunk, de még nem értünk az ügyek végére. Ön helyesen mutatott arra rá, hogy mind a két, ön által említett ügyben nyomozás folyik, az egyik ügyben 2013 júniusa óta, a másik ügyben pedig 2013 decembere óta.
A trafikügyben ön egy részmomentumot említett, a szekszárdit, azonban hozzá kell tenni, hogy több részcselekményből áll össze az a nyomozás, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség folytat. Ezek a részcselekmények hasonlóságot is mutatnak egymással, de eltérést is. Ön említette a személyes adatokkal való visszaélést. Valóban emiatt indult az első nyomozás, de hozzáteszem, hogy más bűncselekmények gyanúja is felmerült. Jelenleg is folyamatban van a nyomozás, meg van hosszabbítva, és a lezárásáig még várni kell. De még egyszer mondom, hogy már tisztábban látunk, és reméljük, hogy az ügy végén el tudjuk mondani azt, hogy történt-e bűncselekmény, ha igen, miért és milyen, ha meg nem történt, akkor meg tudjuk indokolni, hogy miért nem történt.
A NAV-ügyben is, az úgynevezett zöld dosszié ügyében is folyamatban van a nyomozás, olyannyira, hogy november 4-én már gyanúsítotti kihallgatásra is sor került; ott is egyébként nemcsak hivatali visszaélés, hanem más bűncselekmény gyanúja is fölmerült, azonban hozzá kell tegyem, hogy nyomozni nem lehet a nyilvánosság előtt. Arról lehet híradást adni, hogy egy-egy ügyben folyik a nyomozás - erről sem mindig biztos, hogy szerencsés -, azonban az, hogy egyes nyomozati cselekményeket tudassunk a közvéleménnyel, biztos, hogy nem lenne jó módszer, hiszen ez a nyomozás eredményességét negatívan befolyásolná. Egyébként itt is fokozott felügyeletet gyakorol az ügyészség.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me