DR. SCHIFFER ANDRÁS

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt négy esztendőben nagyjából hat javaslatunkat söpörte le a kétharmados többség a rá jellemző sunyisággal, általában úgy, hogy tartózkodott a bizottsági és plenáris üléseken egyaránt, ami az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozott.
Picit meguntam ezeket a hiábavaló kísérleteket, és fordítottam egyet a játékon. Próbáljunk meg a lényegről beszélni, próbáljuk meg nem engedni azt, hogy itt önök elkenjék a problémát, és nézzük meg, nézzünk szembe azzal, ami a leglényegesebb talán, hogy a ’89 utáni folyamatokat miként befolyásolták a túlélő állambiztonság különböző személyei, a túlélő állambiztonságnak rendelkezésére álló, adott esetben külföldi kapcsolati tőke, miként befolyásolták azok a kapcsolatok, amelyek szálai, eredete visszavezet a ’89 előtti Magyarországra.
Az az országgyűlési határozati javaslat, amit a Ház elé terjesztettem, abból indul ki, hogy a kétharmados többség fölállította a Nemzeti Emlékezet Bizottságát. Már akkor, ennek a törvénynek a vitájánál többen jeleztük abbéli félelmünket, hogy önök azért akarnak létrehozni egy bizottságot, hogy ne kelljen szembenézni azzal, ami kellemetlen. Természetesen nagy csalódást nem okoztak, hiszen amióta van a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, azóta nagy hallgatás van a piszkos múltról. A javaslatunk arra vonatkozik, hogy az Országgyűlés az önök által felállított és természetesen a csak a Fidesz jegyében megalakult Nemzeti Emlékezet Bizottságát szólítsa fel arra, hogy 2014. december 31-ig, tehát még van idő, vizsgálja meg valamennyi személyt, aki egyébként 1989. október 23-át követően részt vett a magyar politika alakításában.
Tehát azt szeretnénk kérni, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága év végéig tegyen egy jelentést közzé arról, hogy mindazok a személyek, akik akár kormánytagként, akár képviselőként ’89. október 23-át követően ezt az országot irányították, mennyiben voltak érintettek a kommunista állambiztonsággal.
(16.40)
Azért fontos ez a javaslat, mert az elmúlt öt alkalommal önök folyamatosan - elég arcátlan módon - azzal bújtak ki a szembenézés alól, hogy állandóan arra hivatkoztak, hogy nem lehet itt a bezsarolt kis spicliknek a sebeit újra feltépni. Bújtak önök az egyházi személyek mögé, hivatkoztak itt fűre-fára, most viszont színt kell vallani. Itt nem egyszerűen megzsarolt, kerékbe tört életű emberekről van szó, hanem olyan személyekről, akik nem átallottak így vagy úgy jelentéseket tenni, sőt jelentéseket rendelni a kommunista időszakban, majd utána beültek ide, a Magyar Országgyűlésbe, akár képviselőként, akár kormánytagként, és eljátszották a nagy demokratát.
Tisztelt Országgyűlés! Természetesen ez alapvetően egy morális kérdés. Morális kérdés azért, mert addig - és ezt a következő törvényjavaslat tárgysorozatbavételi vitáján is el fogjuk mondani -, amíg nincs egy világos erkölcsi választóvonal diktatúra és demokrácia között, amíg minden viszonylagossá tehető, ne is csodálkozzunk azon, hogy ciklusok és kormányváltások telnek el úgy ebben az országban, hogy soha semminek nincs következménye, soha semmiért nincs elszámoltatás.
De itt nemcsak erről van szó; többről. Tudniillik az is kockán forog, hogy egyáltalán lesznek-e a magyar választópolgárok abban a helyzetben, hogy pontosan tudják egy választás előtt, hogy milyen politikai erőket választanak. Hiszen - ne legyen illúziónk - azok a kapcsolatrendszerek, az a felhalmozott kapcsolati és gazdasági tőke, amely visszavezet a ’89 előtti állambiztonság világába, még ma is él és működik. És nem tudjuk azt, hogy akkor, amikor a szavazófülkébe megyünk, mely politikai szereplők, mely médiaszereplők, akik befolyásolják a közvéleményt, magatartása mögött húzódik meg az a kapcsolati hálózat, amelynek a gyökerei a kommunista állambiztonságba vezetnek vissza. Magyarul: alapvető érdekünk a múltnak a megismerése azért, hogy a jelent megismerhessük, ez a javaslat pedig rendkívül kevéssé ambiciózus ahhoz képest, amit korábban letettünk a parlament asztalára, hiszen egy zárt körről van szó, azokról, akik közhatalmat gyakoroltak - a választók bizalmával visszaélve - 1989 októberét követően, ezért kérem, hogy vegyék tárgysorozatba ezt a határozati javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me