DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában elhangzott vélemények alapján egy összefüggést szeretnék még kifejteni.
Messzemenően egyetértek azokkal, akik megfogalmazták, hogy ez a törvényjavaslat is sajnálatos módon a feketekereskedelem bővüléséhez fog vezetni, mert minden áremelkedés, ami a trafiktörvény eredeti bevezetése után is előállt, a feketekereskedelem irányába visz sok olyan embert, aki nem tudja megfizetni a számára szükséges dohánytermékeket.
(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Szerény szakértői becslések szerint a dohányipari termékek feketekereskedelme miatt 45-50 milliárdos az adókiesése a költségvetésnek. Önök most itt beszednek 10 milliárdot - mondom, annak a költségét, amivel Orbán Viktor fel tud költözni a Várba -, ugyanakkor nem gondolnak arra az egészségügyi összefüggésre, hogy az ellenőrizetlen, a feketepiacon forgó termékek egészségügyi kockázata sokkal nagyobb. Azokról a termékekről egyetlen hatóság se tanúsította, hogy forgalomba hozhatók, mert nem is látta őket, azért feketekereskedelem.
Tehát ilyetén módon ez a törvény a feketekereskedelembe bekerülő áruk nagyobb mennyisége és ellenőrizetlen volta miatt sajnos éppen az egészségügyi kockázatokat fogja növelni oly módon, hogy azt is csak becsülni lehet. Mint ahogy becslés az, hogy 45-50 milliárd nem jut be az adóbevételek ágán a feketekereskedelem miatt, ugyanakkor az egészségügyi negatív hatások a szintén ellenőrizetlen dohánytermékek oldalán meg fognak jelenni; lehet, hogy az orvosok fognak majd visszajelezni pont önöknek, hogy lehet, hogy nagyobb ellenőrzésre lenne szükség, és normálisabb szabályozására a dohányipari kereskedelemnek is. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me