DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A kormány elkötelezett ebben az egyébként nagyon fontos kérdésben, hogy az ország minden településén a lehető legrövidebb időn belül egészséges ivóvízhez jussanak. Ön is tudja, hogy Tamási számára nincs úgynevezett előírt derogációs kötelezettség, nem került bele abba a kategóriába, egyébként még a 90-es évek második felében, ahol ezt előírták volna. Ezzel együtt a mélyfuratú kutakból kitermelt és felhasznált víz hajlamos az úgynevezett másodlagos szennyeződésre, és a vízminőség romlásának kockázatát sajnos emeli a térszíni víztárolók nem megfelelő műszaki állapota, rossz elhelyezkedése és az abból adódó vízpangás.
A vízellátó rendszer az elmúlt évtizedekben, több évtized alatt épült ki, sok helyen korábban költségcsökkentési okokból nem megfelelő anyagok felhasználásával, ami növeli az egész rendszer rossz műszaki állapotát. A visszatérő szennyezések a hálózaton előforduló számtalan úgynevezett tömítetlenséget, apróbb hibát jeleznek. A fertőtlenítés miatt a víz nitritesedésének kockázata megnőtt, ezért a közegészségügyi hatóság 2008 óta folyamatos moni-toring-programot tart fenn. A környezet és energia operatív programokat 2014-2020-as költségvetési időszakban felváltó környezeti és energiahatékonysági operatív programon belül a derogációs kötelezettségek teljesítése az elsődleges feladat, de e mellett a program mellett lehetőségünk van arra, hogy egyéb programokat is finanszírozzunk. A program forrásainak tervezése során Tamási beruházási igényeit figyelembe fogjuk venni.
Köszönöm a kérdését.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me